Aggasztóan nagy a tartáshibás és mozgáskoordinációs problémás gyerekek száma, derült ki egy gyógytornászok által készített sepsiszentgyörgyi egészségfelmérő akció során. A köznapi nyelven a lúdtalpként és a gerincferdülésként ismert problémák a leggyakoribbak de előfordulnak súlyosabb tartás és koordinációs gondok is, amelyek akár az élethosszat is rövidíthetik, hívta fel a figyelmet Magyarosi Orsolya kinetoterapeuta.

Több ezer sepsiszentgyörgyi elemi osztályos kisdiák testtartását és mozgáskoordinációját mérték fel gyógytornászok az önkormányzat által indított „Csíki Sándor program” keretében és megállapították, hogy a kisdiákok 90 százalékának van valamilyen problémája. Az önkormányzat megbízásából a háromszéki megyeszékhely és hozzá tartozó települések 12 tanintézetének 2202 elemi osztályos tanulójának állapotát 16 helybéli gyógytornász mérte fel, számolt be Magyarosi Imola önkormányzati képviselő. A Csíki Sándor program koordinátora szerint minden gyerek esetben egyénre szabott javaslatot fogalmaztak meg, amit írásban elküldtek a szülőknek is.

Sepsiszentgyörgyi gyerekek testtartását vizsgálták | Sajtótájékoztató fotók: Kristó Gothárd Hunor

Kondor Ágota önkormányzati képviselő, a program másik koordinátora hozzátette: azért az elemi osztályos tanulókat célozták mert fiatal korban még meg lehet előzni a rossz testtartás és a mozgáskoordinációs problémák kialakulását vagy szakemberek segítségével lehet javítani azokon. Ezeknek a problémáknak legfőbb oka a mozgásszegény életmód, mutatott rá Kondor Ágota aki szerint „a szabad játék régen természetes tevékenység volt, ám ma már pályázni kell erre és meg kell szervezni”.

Van aki egyáltalán nem mozog, mások egyoldalú mozgást végeznek

Magyarosi Orsolya a sepsiszentgyörgyi felmérés tapasztalatait ismertetve rámutatott: a vidéken élő gyerekek körében több a helyes testtartású és jó mozgáskoordinációjú mint a városon élő társaik esetében, ennek az a magyarázata, hogy a falvakon élők többet és egészségesebben mozognak. Sepsiszentgyörgyön élők körében is vannak különbségek, például az Őrkő negyedi Néri Szent Fülöp Iskola diákjai körében jelentősen több a helyes testtartású és jó mozgáskoordinációjú gyerek.

A gyógytornász szerint a kisgyerekek esetében hiányzik az egyenetlen talajon való járás, hiszen csak sima felületen lépkednek, másrészt keveset másznak és kezeiket inkább cipekedésre használják, keveset emelik fejük fölé, nem csüngenek, másznak. Másik jelenség, hogy egyes gyerekek elkezdenek ugyan sportolni, de nem a fizikai adottságaiknak megfelelő sportágat választanak és egyoldalú mozgást végeznek. Szakemberhez fordulva kideríthető, hogy milyen sportág lehet megfelelő a gyermekek részére, érdemes többféle sportot is gyakorolni.

A szakember szerint a tornaórákon és edzéseken rendkívül fontos lenne először megfelelő mozgássorokkal ráhangolni az idegrendszert a helyes mozgásmintára és azt követően elkezdeni az edzést. Ugyanakkor szükséges lenne megvizsgálni egyrészt miért van tornából felmentve sok gyermek, illetve számukra is megfelelő mozgásgyakorlatokat lehetne kialakítani.

A felmérés miatt kaptak hideget-meleget de folytatják

Magyarosi Imola az önkormányzati program koordinátora szerint a sepsiszentgyörgyi szülőktől kaptak hideget-meleget. Van aki megfogadta a szakemberek javaslatait, mások viszont vagy rossz néven vették azokat vagy meglepődtek mert gyerekük tornászik, edzésre jár és kiderült, hogy mégis vannak testtartás és mozgáskoordinációs problémái.

Kondor Ágota hozzátette: a folytatásról egyeztettek a Kovászna megyei tanfelügyelőséggel és Farkas Csaba testnevelés tanfelügyelővel. Tapasztalat szerint a sporttanárok nagy részében van nyitottság arra, hogy továbbképzőkön, szakmai műhelymunkákon. Szeretnék, hogy az iskolákban gyógytornászok, mozgásterapeuták foglalkozzanak azokkal a tanulókkal, akik fel vannak mentve a tornaóra alól. A harmadikos és negyedikes gyermekeknek tudatosító programokkal készülnek, illetve a líceumba járó gyermekekre is tervezik kiterjeszteni a megelőzést szolgáló programot.

Antal Árpád polgármester szerint fontos a kisgyerekek testtartására odafigyelni mert sok problémát ebben a korban lehet felfedezni. „A rohanó világ sajnos nem arról szól, hogy az utcán, a sportpályán vagy az erdőben rohanunk, hanem stresszesen ülünk a számítógép, telefon és a televízió képernyője előtt. Ezen szeretnénk változtatni, hiszen nemcsak a beton leöntésében látjuk az önkormányzat feladatait, hanem próbálunk a közösségre, az emberekre és a gyermekekre is odafigyelni.”