Új parkolási rendet vezetnek be Sepsiszentgyörgy belvárosában, legfeljebb kétórás parkolásra lesz lehetőség. Ennek célja, hogy a városközpont két főutcájában a valamelyik hivatalban vagy bankban ügyet intézők tudjanak rövid távon parkolni, mivel jelenleg ezekben az utcákban éppen ezen hivatalok és bankok alkalmazottai parkolják autóikat munkaidőben, magyarázta Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a közvitára bocsátott határozattervezet két utcát és egy teret minősít úgynevezett nullás parkolási övezetnek. Ez szerint a Szent György téren (Sugás áruház előtti rész), illetve az 1918. December 1. utca (Szent György tér és a Bodok Szálló közötti szakasz) valamint a Gróf Mikó Imre utcában lép életbe a rövid idejű parkolási lehetőség.

Ezen a területen ugyan nem változik a parkolási díj, de érvényüket vesztik az éves parkolóbérletek és a „nullás övezetben” nem váltható egész napos parkolójegy, hanem a parkolás időtartama legfeljebb két egymást követő órára korlátozódik, mondta Antal Árpád. Hozzátette, hogy kivételt csak ebben a két utcában és a Szent György téren lakó személyek jelentik, akik továbbra is ugyanazon az áron vásárolhatnak egész éves parkolóbérletet és ez számukra a nullás övezetben is érvényes marad. A körzetben dolgozók viszont kizárólag a szomszédos Csíki utcában, Gábor Áron utcában, a Gödri Ferenc utcában és az Olt utcában parkolhatnak.

Sepsiszentgyörgyi városháza és főtér
Sepsiszentgyörgyi városháza és főtér | Fotó: Kovács Zsolt

A polgármester arról is beszámolt, hogy a volt Bodok Szálló parkolójának bejáratához sorompót helyeznek el és azon a területen a parkolási díjat óránként 5 lejre emelik és ott sem lesz érvényesíthető az éves parkolóbérlet. A Bodok szálló előtti téren a parkolási idő legfeljebb 2 egymást követő órára lesz korlátozva, így ezt a helyet is várhatóan a városközpontban ügyet intézők vehetik majd igénybe, akiknek jelenleg gondot jelent szabad parkolóhelyet találni. Emellett, a belvárosi részen több parkolóhelyet kerékpár-parkolóvá alakítanak, illetve a Székely Mikó Kollégium irányából a Mikes Kelemen Líceum irányába egyirányúvá válik a Gödri Ferenc utca és ezzel az intézkedéssel 30 új parkolóhely jön létre az utca két oldalán.

hirdetés

Antal Árpád leszögezte a belvárosban új parkolási rendjét nem pénzügyi megfontolásból vezetik be, hiszen az önkormányzat költségvetésének kevesebb mint 1 százalékát teszik ki a parkolásból származó összegek, hanem ezzel az intézkedéssel azokon akarnak segíteni, akik rövid időre, ügyintézni jönnek a belvárosba. „Fontos, hogy ők kapjanak parkolóhelyet a város ezen területén, és ne az itt dolgozók foglalják el a helyeket nyolc órán keresztül” – fogalmazta meg Antal Árpád.

Hozzátette: a legtöbb két órás parkolási lehetőség elég időt biztosít a lakosságnak a városközponti ügyintézéshez amibe még akár egy ebéd is belefér. Érdeklődésünkre kifejtette: azok, akik a belvárosban dolgoznak és éves parkolóbérlettel rendelkeznek a környékbeli utcákban érvényesíthetik azt és vélhetően nem éri majd meg számukra kétóránként befizetni a díjat, így a most általuk elfoglalt parkolóhelyek felszabadulnak az ügyet intézni kívánó lakosok számára.