Egy sepsiszentgyörgyi fiatal a világon első inzulinfüggő cukorbetegként teljesítette a kerékpárosok egyik legnagyobb kihívását a nemzetközi Everesting Challenge-t. Ennek lényege, hogy 24 óra alatt kell leküzdeni legalább 8848 méter szintkülönbséget, amennyi a világ legmagasabb pontja, a Mount Everest.

A 22 éves sepsiszentgyörgyi Vajna János cukorbetegként tavaly próbálkozott először arra, hogy teljesíti az Everest kihívást a Sugásfürdő fele vezető hegyi úton körözve és ezzel is bizonyítja, hogy azok is képesek nagy teljesítményre, akik nem egészségesek. Kezdeményezése illeszkedett a Háromszéki Közösségi Alapítvány „Tekerj egy jó célért” akcióhoz, amelynek során a Vajna János által megtett minden körért adományokat lehetett felajánlani, így sikerült összegyűjteni 12.000 lejt a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesületének, emlékeztetett Berecki Kinga a HKA igazgatója.

Bereczki Kinga és Vajna János
Bereczki Kinga és Vajna János

Vajna János vállalása azért egyedi mert inzulinpótlásra szoruló cukorbetegként az akció teljes időtartamára orvosi felügyeletet kellett biztosítani számára, hogy a kihívás teljesítése közben ne essen le vagy ne kússzon fel a vércukorszintje. A tavalyi próbálkozásakor a kitűzött táv kétharmadát sikerült teljesítenie mert az intenzív kerékpározás megviselte a szervezetét.

Vajna János: “a lehetetlen nem tény, hanem csak egy vélemény”

Vajna János hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy második nekifutásra sikerült teljesítenie az Everest kihívást, ezúttal viszont a vállalkozása előtt nem tájékoztatta a közvéleményt, mert nem szerette volna, hogy plusz nyomásként nehezedjen rá. Mivel Sugásfürdő fele vezető út mentén medvetámadás történt lebeszélték arról, hogy ott biciklizzen ezért ezúttal családja felügyelete mellett és a szabályzatnak megfelelően applikáció által rögzítve a sepsiszentgyörgyi Cserey Jánosné és a Vadász utca szakaszon egy kilométer hosszú és 32 méteres szintkülönbségű köröket biciklizve sikerült teljesítenie a kihívást.

Vajna János beszámolója szerint hajnali 5 órakor indult és 18 óra 15 percnyi kerékpározás után összesen 300 kilométert tekert és 9166 méternyi szintkülönbséget teljesített. Ezidő alatt többnyire egyedül kerekezett és elmondása szerint több alkalommal is volt mélypontja. Bár ő semmilyen fórumon nem hirdette meg az eseményt, napközben egy sepsiszentgyörgyi sportolónak feltűnt a folyamatosan kerekező fiatalember és egy Facebook csoportban gyorsan társaságot toborzott számára, illetve az utolsó részén édesapja is csatlakozott hozzá biciklin.

A fiatal sepsiszentgyörgyi fiú elmondta, hogy mások társasága és a biztatások segítették túljutni a mélypontokon ám a kihívás végét fájdalmakkal, sírva sikerült befejeznie. Teljesítményt rögzítette az Everesting Challenge hivatalos oldalán és vissza is igazolták így a 22 éves sepsiszentgyörgyi fiatalember bekerült a „bajnokok csarnokába” ahol az a 12.000 személy szerepel aki a világon eddig teljesítette a kihívást. Romániában eddig 29-en teljesítették a kihívást.

Vajna János rámutatott, ő a világon az első aki inzulinpótlásra szoruló cukorbetegként a szabadban kerékpározva teljesítette az Everesting Challenge-t. Rajta kívül szerepel még két cukorbeteg sportoló, akik a kihívás egy másik változatát teljesítették, azaz zárt térben, szobabiciklin tették meg a Mount Everest magasságának megfelelő szintkülönbséget.