Mélységesen felháborító és kimondottan aggasztó lett a magyarellenesség gyakorisága és mértéke a romániai lelátókon – véli Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: határozottan felszólítják a hazai labdarúgó szövetség vezetőségét, hogy szigorítsanak a szabályokon és a szabályokat szigorúan tartassák be.
Antal Árpád egyeztetett a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elnökével, Răzvan Burleanuval, aki közölte: a szövetségnek a hatályos szabályok szerint kevés mozgástere van, az FRF csak a klubokra szabhat ki szankciókat, ezért egyik megoldás az lenne, ha a törvényt úgy módosítanák, hogy a szurkolókat is büntetni lehessen.
Antal Árpád azt követően foglalt állást, hogy a Sepsi OSK a Farul Konstanca otthonában játszott mérkőzésen többször is felcsendült a „kifelé a magyarokkal az országból!” rigmus és Niczuly Roland, a Sepsi OSK kapusa arra panaszkodott, hogy a kapu mögött ülő konstancai szurkolók leköpték.
A Sepsi OSK tulajdonosa, Diószegi László is úgy nyilatkozott: „eljött az ideje, hogy konkrét lépéseket tegyünk a magyargyűlölet ellen”. Hozzátette: már ki is gondolt valamit a sepsiszentgyörgyi csapat vasárnap sorra kerülő hazai mérkőzésére. Diószegi László leszögezte:amennyiben a jövőben hasonló esetek történnek, készek levonulni a pályáról.
Szigorítani kellene a stadionok lelátóin tapasztalható rasszizmusért és magyarellenességért kiszabható büntetéseket, hívta fel a figyelmet a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Benkő Erika a jogvédelmi szolgálat vezetője arról tájékoztatott, hogy az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) fordultak a hétfői Farul Konstanca –Sepsi OSK futballmérkőzés alatt a sepsiszentgyörgyi csapat játékosait ért idengengyűlölő magatartás miatt.
A jogvédelmi szolgálat panaszt tett a Diszkriminációellenes Tanácsnál és a Román Labdarúgó Szövetségnél az augusztus 4-i az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua között lejátszott mérkőzésen tapasztalt magyarellenesség kapcsán is.
A hadügyminisztérium kötelékébe tartozó, az Európai Unió viszonylatában példátlan módon közpénzből, tehát a magyar ajkú adófizetők hozzájárulásából is fenntartott futballcsapat 2,5 ezer fős szurkolótábora nyomdafestéket nem tűrő magyarellenes rigmusokkal, a stadionokban évek óta tiltólistán szereplő pirotechnikai eszközök használatával kísérelték meg megfélemlíteni az FK Csíkszereda csapatát és közvetetten a romániai magyar közösséget, mondta Benkő Erika.
Hozzátette: elégedetlen a román labdarúgó szövetség hozzáállásával, hiszen szimbolikus összegekkel és szimbolikus szankciókkal sújtják a klubokat, ami világos jelzés a keményvonalas szurkolók számára, hogy a magyarellenesség nem jár súlyos következményekkel a lelátókon.