A térség etnikai összetétele is jelentősen módosulhat, ha kiaknázzák Hargita megye fejlődési potenciálját, jelentette ki Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke Hargita megyében. A Sláger Rádió által megszólaltatott magyar politikusok kampány-nyilatkozatnak minősítik Ludovic Orban kijelentéseit, amellyel összemossa a fejlesztéseket és az etnikai arány megváltoztatását. Kelemen Hunor RMDSZ elnök szerint, jó lenne, ha mihamarabb véget érne a kampány a PNL-ben, hiszen fontos döntéseket kell meghozni a kormánykoalícióban. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint nem lehet különválasztani Székelyföld versenyképességét és identitását.

Ludovic Orban: az etnikai összetételt is meg lehet változtatni

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) élén újabb mandátumra pályázó Ludovic Orban vasárnap pártja Hargita és Kovászna megyei szervezetét látogatta meg. A Hargita megyei szervezet tisztújításán megállapította: a megyét elkerülték a beruházások. Szerinte a Marosvásárhely–Jászvásár-autópálya megépítése sokkal vonzóbbá teszi majd a térséget. „Ha a térséget sikerül a potenciáljának megfelelően fejleszteni, látni fogják, hogy az etnikai összetételt is jelentősen meg lehet változtatni. Ha itt termelő kapacitások alakulnak ki, és szükség lesz a munkaerőre, nyilvánvaló, hogy jönnek majd munkakeresők is” – hangoztatta a politikus.

Ludovic Orban a PNL elnöke | Fotó: Mediafax
Jó lenne, ha mihamarabb véget érne a kampány a Nemzeti Liberális Pártban

Buta és átgondolatlan nyilatkozatnak minősítette Ludovic Orban kijelentését Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke. Egy volt miniszterelnök ritkán hordott össze ennyi butaságot pár perc alatt székelyföldi látogatás során, mint Ludovic Orban. Tudjuk be annak, hogy választási kampány van a Nemzeti Liberális Pártban, de ez sok elnéző jóindulatot feltételez a részünkről. Elutasítjuk, hogy így gondolkodjanak rólunk és a székelyföldi emberekről azok, akik jól kellene ismerjék a helyzetet, és tehetnének azért, hogy ez változzon”, nyilatkozta a Sláger Rádiónak Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke rámutatott: Ceaușescu akarta iparosítással, megváltoztatni az etnikai arányokat és nem vall túlságosan nagy fantáziára, amikor Ludovic Orban azt mondja, hogy azért van szükség gazdasági fejlesztésre, hogy megváltozzanak az etnikai arányok.

Kelemen Hunor
Kelemen Hunor RMDSZ elnök | Fotó: Facebook
A román politikusok százéves álma az etnikai arány megváltoztatása

A román politikusok többségének százéves álma, hogy megváltoztassa az etnikai arányokat, mutatott rá Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere a Sláger Rádiónak kifejtette: Ludovic Orban volt kormányfőként cinikus nyilatkozatot tett, hiszen az infrastrukturális fejlesztésekért egy olyan ultra centralizált államban mint Románia, elsősorban a kormány felelős, és az összes eddigi infrastrukturális fejlesztés a régióban tulajdonképpen az RMDSZ szüntelen lobbijának az eredménye.

„Nekünk a versenyképességünket úgy kell fejlesszük, hogy közben a régió kulturális identitását és adottságait megőrizzük. A gazdasági fejlődésnek fenntarthatónak kell lennie és Székelyföld kulturális adottságaira úgy kell vigyázni, mint a természetes környezetre. Tudjuk, hogy a román politikusok nyíltan vagy közvetett módon arra törekszenek, hogy ennek a régiónak az etnikai összetételét megváltoztassák, és az RMDSZ e tekintetben szálka a szemükben, mert egyik kimondott célja a magyar identitás, kultúra és nyelv védelme” – mondta Antal Árpád.

Antal Árpád
Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere
A lakossági betelepítés ma már nem oldható meg

Arra a kérdésünkre, hogy egy esetleges gigantikus beruházás valóban megváltoztathatná-e a térség etnikai összetételét, Antal Árpád kifejtette, Székelyföld akkor tud igazán versenyképes lenni, ha vannak befektetések. „Ha holnapután betelepszik Székelyföldre egy hatalmas gyár, nem tudna azonnal húszezer embert alkalmazni, de nem érzem, hogy ez a «veszély» fenyegetné Romániában bármelyik települést, hiszen a romániai gazdaság jelenleg nincs ebben a helyzetben” – mondta Antal Árpád.

Rámutatott, most más időket élünk, mint a Ceaușescu-rendszerben, lakosságot még akkor sem lehet betelepíteni, ha ezt egyes politikusok nagyon szeretnék. “Dokumentumok bizonyítják, miként működött ez a kommunizmusban, amikor kiszámolták, hány gyárat, tömbházat kell felépíteni, hány családot kell áttelepíteni a Kárpátokon túli régiókból, hogy Szatmárnémetitől Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen át egészen Sepsiszentgyörgyig megváltoztassák az etnikai arányokat. Nem kétséges, hogy akkor ez így működött, ám most már más korszak van, a lakosság betelepítése nem megoldható”- szögezte le Antal Árpád.