A medveügy nem politikai, hanem szakmai kérdés, de a politikusok feladata az emberélet védelme és a baj megelőzése, mondta Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztatón kifejtette: a medveproblémát politikus váltotta ki, amikor irracionális döntést hozott, hiszen amikor 2016-ban a Cioloș-kormány betiltotta a medvepopulációt szabályzó vadászatot, akkor nem egy csökkenőben lévő medveállományt próbált megvédeni, hanem éppen felgyorsította a medvepopuláció növekedésének ütemét és ennek a döntésnek az árát most ártatlan emberek fizetik meg.
Antal Árpád a Sláger Rádió érdeklődésére elmondta: a kormány adott egy eszközt az emberéletet veszélyeztető medvék azonnali eltávolítását szabályozó rendelettel amit használni kell. Hozzátette: megérti, hogy vannak polgármesterek akik attól tartanak, hogy a veszélyes medvék eltávolításáról szóló döntést felhasználhatják ellenük, de úgy véli élni kell a lehetőséggel és meg kell védeni az embereket. Hozzátette, nyilvánvalóan más a helyzet Sepsiszentgyörgyön, ahol nem bukkannak fel naponta medvék és más a helyzet Tusnádfürdőn ahol naponta akár öt alkalommal is megjelennek a medvék és a polgármesternek minden esetben részt kell vennie a helyi bizottságban, amelynek tagja még a helyi csendőrség képviselője, a vadásztársaság vagy a vadászegyesület technikai szakszemélyzete és egy állatorvos.

Antal Árpád leszögezte: a gyakorlat dönti el, hogy miként alkalmazzák az emberéletet veszélyeztető medvék azonnali eltávolítását szabályozó kormányrendeletet. Ugyanakkor leszögezte: a helyi beavatkozási bizottság tagjaként a polgármesternek nem szakmai kérdésekben kell döntsenek, ám azt eldönthetik, hogy az adott medve problémás vagy sem a település szempontjából. „Ha például egy medve a városban sétál, nem kell különösebb szakértelem, hogy eldöntsük, nem ott van a helye”, mondta Antal Árpád. Hozzátette: beavatkozásra van szükség, ha a medve bejár a településre, ilyenkor el kell távolítani, viszont ha a medve emberre támad akkor a kilövés a megoldás, hiszen az emberélet a legfontosabb.
Antal Árpád szerint kényes kérdés és erről ma még keveset beszélnek az a medveállomány szabályozása. Ez demográfiai kérdés, mert ha sok a medve, szűkül az életterük és továbbra is bejárnak a településekre. Megoldás tehát a medveállomány szabályozása lenne, véli a sepsiszentgyörgyi polgármester.