A sepsiszentgyörgyi önkormányzat és alárendelt intézményei működésébe tekinthetnek be azok az egyetemisták és nemrég lediplomázott fiatalok, akik részt vesznek a városháza által meghirdetett gyakornoki programban.
Vargha Fruzsina alpolgármester felidézte: tavaly 34 egyetemista fiatalt fogadtak a gyakornoki programra, akik 2-3 hetet dolgoztak az önkormányzat valamelyik irodájában vagy kihelyezett intézménynél. Visszajelzéseik szerint túl rövid volt ez az idő, mert véget is ért mire belejöttek és gyakorlatban hasznukat vették volna. Emiatt idén változtattak a programon és 10 egyetemistát vagy legtöbb 3 éve lediplomázott fiatalt fogadnak ám ők egy hónapot tölthetnek el az önkormányzatnál.
Az alpolgármester hozzátette: amennyiben nagyobb lesz az igény, akkor július és szeptember között két fordulóban is szerveznek gyakornoki programot. Vargha Fruzsina a tavalyinál kevesebb jelentkezőre számít, mivel egyrészt a korlátozások eltörlésével szabadabbá vált a mozgás mint tavaly ilyenkor volt.
A gyakornoki program célja, hogy a fiatalok betekintést nyerjenek az önkormányzat működésébe, szakmai tapasztalatot szerezzenek amit majd hasznosítani is tudnak, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a program lejártával kialakuljon egy élő kapcsolat a gyakornokokkal, akik aktívan vegyenek részt további rendezvények szervezésében is.
Vargha Fruzsina szerint a gyakornoki program iránt érdeklődő egyetemisták vagy pályakezdők július 12-e és 20-a között tudnak jelentkezni az önkormányzat www.sepsi.ro oldalán közzétett formanyomtatvány kitöltésével, önéletrajzzal és egy igazolással az oktatási intézményüktől, majd július 21. és 23-a között beszélgetést szerveznek a jelentkezőkkel, ezután választják ki a programban résztvevőket.