Tucatnyi székelyföldi település nevezte be lovát és lovasát a június 26-án, szombaton sorra kerülő tizedik, jubileumi Székely Vágtára. A tavaly elmaradt és a járványügyi intézkedések miatt idén egynaposra rövidült lovas esemény, illetve a székelyföldi házi versenynek számító Góbé futam elmaradása miatt a szokásosnál kevesebb versenyzővel és kisebb számú nézővel valósulhat meg. A Székely Vágta tétje változatlan, a pénznyeremények mellett az első három helyezett és a házigazda Sepsiszentgyörgy lova és lovasa képviselheti települését a budapesti Nemzeti Vágtán. Magyarósi Imola a szervező Vadon Egyesület elnöke szerdán arról számolt be, hogy idén 12 háromszéki és Hargita megyei település nevezte be lovát és lovasát, sajnálatos módon nem érkezett nevezés Maros megyéből. A szervezők tapasztalata szerint a koronavírus járvány és egyes állategészségügyi fertőző betegségek miatt bevezetett óvintézkedések sokaknak kedvét szegték.

Magyarósi Imola
Magyarósi Imola a Vadon Egyesület elnöke | Fotó: Kovács Zsolt

Szombaton 10 órakor a versenyzők bevonulásával kezdődik a Székely Vágta, amelynek 4 előfutama lesz 11 és 12.30 között. Itt áll rajthoz Bereck színeiben Mojzi Árpád a Villám nevű lován, Csernáton képviseletében Farkas Ábel-Húr a Pillangó nevű lován, Farkaslaka színeiben Tamás Csaba és Villámlás nevű lova, Kecset település képviseletében Sebestyén Roland és Fiber nevű lova, Kézdialmást Libertényi Péter és Hilton Haragos nevű lova képviseli, Kézdivásárhely színeiben Ugron Attila és Marsal Szultán lova indul, Lemhény lovasa Réthi Brigitta, aki Tulipán nevű lován vágtáz, Maksa színeiben Zsigmond János a Chi Lo Sa Chodomus nevű lovával versenyez, Mikóújfalut Prezsmer Péter Lóránt és Maja nevű lova képviseli, Sepsiszentgyörgy színeiben Fazakas János-Alpár és Tip-Top nevű lova indul, Torját Tóth Barna és My Mission nevű lova képviseli, míg Zágon színeiben Bartha Ferenc és Pasadena nevű lova vágtáz.

A székelyföldi lovasok évről évre komolyabban készülnek a vágtára. A szervezők úgy tudják, hogy a szombati versenyen induló lovak közül hat Magyarországról érkezik haza miután az elmúlt heteket szakszerű edzéssel és felkészüléssel töltötték. Magyarósi Imola elmondta: a lovas csapatok péntek reggel regisztrálnak a Székely Vágta helyszínén a maksai Óriás Pincetetőn, majd az állatorvosi vizsgálaton indulási jogot nyert versenyzők között kisorsolják, hogy ki melyik előfutamban indul szombaton. Grubisics Levente szervező hozzátette: a vágta előfutamok és a szombat délutánra tervezett döntő között, szombaton 13 és 18 óra között közel 70 résztvevővel zajlik a Régió Díjugrató Kupa. Hozzátette: sajnálatos módon 3 istálló nem tud részt venni a díjugrató versenyen. Ennek oka, hogy az érintett versenylovak olyan településekről kellett volna érkezzenek, ahol valamilyen állati fertőző betegség van jelen és rövid idő alatt nem tudnak eleget tenni az állategészségügyi hatóság elvárásainak.

Grubisics Levente és Magyarósi Imola
Grubisics Levente szervező és Magyarósi Imola a Vadon Egyesület elnöke | Fotó: Kovács Zsolt

A szombati Székely Vágtára korlátozott számban tudnak nézőket fogadni, tette hozzá Grubisics Levente aki szerint a járványügyi korlátozások és a hatóságok rendelkezése szerint legtöbb 1000, oltási igazolással vagy negatív PCR tetszel rendelkező nézőt tudnak fogadni az ülőhelyekkel is ellátott, elkerített nézőtéren, ahol kötelező a távolságtartás és a maszkviselés. Hozzátette: a szervezők kizárólag a versenypálya előtt nézőtérnek kijelölt helyszínért felelnek, azt nyilván nem tudják megakadályozni ha valaki „kitéved gombászni” a maksai Óriáspincetetőre és a domboldalról követi az eseményeket.

hirdetés

Grubisics Levente elmondta: a Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság a Székely Vágta helyszínén egy koronavírus oltópontot is fog működtetni, illetve jelen lesz 4 lacikonyha és 4 helyi kereskedő akik étellel, itallal ki tudják szolgálni a nézőket. Hozzátette: az esős időjárás miatt fenntartják a program változtatásának lehetőségét, így az is elképzelhető, hogy a Székely Vágta döntő futamára vasárnap délben kerül sor. Bár a helyszínen korlátozzák a nézők számát, ám az interneten bárki követheti a Székely Vágtát. Idén ugyanis egy filmes stáb nemcsak az előfutamokat, a döntőt és a díjugrató versenyszámokat mutatja meg, hanem a köztes időben betekintést nyújtanak a verseny olyan részeiben is amely a nézők számára eddig nem voltak láthatóak. Grubisics Levente szerint a Székely Vágta futamait az interneten a www.szekelyvagta.ro és a www.vadon.ro oldalakon egyaránt lehet követni magyar és román szakkommentárral is!

A döntő futam első három helyezettje, és a szervező Sepsiszentgyörgy lova és lovasa indulási jogot nyer a budapesti Nemzeti Vágtára. A Székely Vágta előfutamainak nyertesei 2000 lejes jutalomban részesülnek és ugyanennyit kap a döntőben negyedikként befutó lovas is. A döntő harmadik helyezettjét 3000 lejjel, a másodikat 4000 lejjel és a Székely Vágta győztesét 6000 lejjel díjazzák.