Ráharaptak a sepsiszentgyörgyiek az önkormányzat saját „roncsautó” programjára és nagy számban adnák el régi járművüket a városházának a felkínált 3000 lej ellenében. Antal Árpád polgármester szerint az áprilisban meghirdetett programra már 328 kérés érkezett, amiből 297-et pozitívan bíráltak el és 123 esetben már a régi autó leadása és a kifizetés is megtörtént. Mint arról beszámoltunk a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idén 1 millió lejes keretet különített el saját „roncsautó” programjának finanszírozására, ebből az összegből 333 autót tudnak idén felvásárolni. A polgármester ismételten megerősítette, hogy ha szükség lesz rá már idén is kiegészítik az erre szánt pénzkeretet, ám a programot a következő években is folytatják.

Antal Árpád szerint a roncsprogram által egyrészt szeretnék megfékezni a sepsiszentgyörgyi autópark növekedési ütemét, hiszen évente átlag 800-900 járművet jegyeznek be a városba, másrészt ezáltal már idén több mint 300 parkolóhely szabadulhat fel Sepsiszentgyörgyön, azáltal, hogy a régi, tulajdonosak által már nem használt autókat elszállítják a közterületről, illetve a légszennyezés is csökken a városban.

Antal Árpád
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester | Fotó: Vargyasi Levente

Értesülésünk szerint az országban elsőként elindított sepsiszentgyörgyi roncsprogram iránt már több hazai önkormányzat is érdeklődik és szeretnének saját településükön hasonlót indítani.

Ezek a sepsiszentgyörgyi roncsprogram idei feltételei

Az „Értéket adunk a roncsautódnak!” nevű program keretében a legkevesebb tíz éve Sepsiszentgyörgyre forgalomba íratott, 2-7 személyes autókért, amelyek az utóbbi 3 évben a kérelmező nevén szerepeltek 3 000 lejt fizet az önkormányzat, amennyiben azt leadják egy roncstelepre. A kérelmezőnek nem lehet tartozása az önkormányzat felé és vállalnia kell, hogy a következő 3 évben nem vásárol 5 évnél régebbi autót. A leadott személygépkocsinak tartalmaznia kell az alapvető alkatrészeket, például a motort, a sebességváltót, a karosszériát, az alvázat stb. tehát nem lehet egy csak gépkocsira alig emlékeztető vasdarab.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat azoknak a magán és jogi személyeknek kíván segíteni, akik megszabadulnának a régi, nem használt gépjárműveiktől, de nem akarnak, vagy nincs lehetőségük arra, hogy újat vásároljanak, így az országos Roncsautó-programban sem fognak részt venni. Sepsiszentgyörgyön mintegy 22 000 autó van forgalomba íratva, ezeknek több mint fele, azaz több mint 11 000 tíz évnél idősebb. A magán vagy jogi személyek a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában, valamint a hivatal www.sepsi.ro honlapján található űrlap kitöltésével és a szükséges dokumentumok leadásával jelentkezhetnek a programba.

Jövő évben változtatnak a roncsautó program feltételein!

Antal Árpád hozzátette: nyilvánvaló, hogy évről évre változtatniuk kell a város roncsautó programjának feltételein, hiszen idővel elfogynak a jelenlegi feltételeknek megfelelő autók és csökken a lehetséges érintettek száma. Leszögezte: azon biztosan nem változtatnak, hogy hány éve kell valaki tulajdonosa legyen a régi autónak, mivel nem szeretnék azt ösztönözni, hogy a programot kihasználva olcsón megvegyenek régi járművet és azt 3000 lejért továbbadják az önkormányzatnak. Ezért ha idén az a feltétel, hogy 3 éve tulajdonban kell legyen az autó, akkor az jövő évben 4 évre emelkedik. Azon a szabályon kívánnak változtatni, hogy hány éve kell az autónak Sepsiszentgyörgyön legyen bejegyezve. Ezt idén 10 évben állapították meg, de jövőre várhatóan 5 vagy 7 évre csökkentik.

Őrzött parkolót alakítanak ki a ritkán használt járműveknek

Antal Árpád polgármester azt is bejelentette, hogy egy másik módszerrel is próbálnak közterületi parkolóhelyeket felszabadítani. Ennek érdekében az Építők utcájában egy őrzött parkolót alakítanak ki, ahol a sepsiszentgyörgyiek szimbolikus összegért hosszú távon parkolhatnak járműveket. Az a cél, hogy a lakosság oda vigye a ritkán használt járműveit és ne a tömbházak előtt tartsa azokat. A polgármester szerint egyre több lakókocsi jelenik meg a sepsiszentgyörgyi tömbházak közti parkolóhelyeken. Nyilvánvaló, hogy ezeket nem használják napi szinten, viszont sok helyet foglalnak, ezért azt ösztönzik ezeket is parkolják a majdani őrzött önkormányzati parkolóban.