Szerda reggel 6 órakor a RO-Alert figyelmeztető rendszeren küldött riasztással ébresztette a sepsiszentgyörgyieket a Kovászna megyei Készenléti Felügyelőség (ISU). A telefonos üzenetben annyi állt, hogy a város Kilyén felőli bejáratánál, az Olt folyó partján medvét láttak, a vadat veszélyesnek ítélik. Arra kérték a lakókat ne közelítsék meg a medvét, ne próbálják etetni, és amennyiben lehet kerüljék az érintett városrészt.

Kora reggel a közösségi oldalon megjelentek a felháborodott bejegyzések, a többség indokolatlannak tartotta a riasztást, hiszen hajnalban (szinte) senki nem jár az Olt partján. Az üzenetet a város minden részébe kiküldtek, oda is, amely távol esik a folyótól.

A közösségi oldalon megfogalmazott javaslatok szerint a megelőzést egyszerűbben is meg lehetett volna oldani, például ha a helyszínen figyelmeztetnek a hatóságok, hogy senki ne merészkedjen le a folyópartra. A hajnali ijedtség többet ártott, mint a medve, írták többen is a közösségi oldalon.

Gheorghe Neagu a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatal vezetője a Sláger Rádiónak elmondta: félórával a riasztás után a medvét már a rétyi keresztútnál látták, de mire a csendőrök odaértek, már eltűnt. „Bújócskázunk a medvével” – mondta az igazgató. Arra is kitért, hogy egyre több medve bukkan fel a települések környékén, mert a kedvezőtlen időjárás miatt nem találnak táplálékot az erdőben, nem nőtt még ki az a fajta fű, amit kedvel.

Medvetámadások egyelőre nem gyakoriak, mert a háziállatokat még nem hajtották ki a legelőre. Az elmúlt hetekben Esztelnekről, Csenátonból és Zágonból jelentettek medvekárt, a vad juhokat pusztított el. Az igazgató attól tart, hogy a következő időszakban megszaporodhatnak a támadások.

Medvejárás Bálványoson
Medvejárás Bálványoson | Fotó: Kovács Zsolt

Két héttel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat arra figyelmeztetett, hogy a városhoz közeli Sugásfürdőn bukkan fel rendszeresen egy kétbocsos anyamedve. Gheorghe Neagu elmondta, a környezetvédelmi minisztérium kiadta a rendeletet a medvék áthelyezésére, az érintett vadásztársaság kell beazonosítsa, majd csapdába ejtse a vadakat. Az elszállításra vonatkozó rendelet május 30-ig érvényes.

Becslések szerint Kovászna megye területén mintegy 1500 medve él. A prefektúra tájékoztatása szerint az elmúlt év eleje óta a 112-es sürgősségi hívószámra több mint hetven bejelentés érkezett a medvék miatt, a legtöbb Bálványosról.