Farkas Árpád író, költő, műfordító életműve előtt tiszteleg a magyar kultúra napján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház. A magyar társulat Meg kellene bolondulni című előadása a Kossuth-díjas sepsiszentgyörgyi író verseiből és prózai műveiből mutat be egy csokorra valót közismert színészek előadásában.

Az előadásban Farkas Árpád irodalmi és publicisztikai munkásságának valamennyi jellegzetes motívuma megjelenik a szülőföldről és gyermekkorról szóló vallomásoktól a szerelem és költői-emberi áldozatvállalás mámoráig, a táj és a lélek finoman összefonódó csendéleteitől az éles társadalomrajzig, a művészettel és színházzal kapcsolatos eszmefuttatásoktól az elmúlásról és a lét nagy kérdéseiről szóló elmélkedésekig, tájékoztat a Tamási Áron színház.

Rámutatnak: Farkas Árpád költészetét több irodalomtörténeti forrás is a székely ember természetéhez hasonlítja, mely szikár, szűkszavú, de határozott vonalvezetés jellemzi. Viszonylag keveset írt, mégis az egyik legmeghatározóbb erdélyi írónak tartják, aki mindenkor következetesen vállalta a nemzetiségi költő szerepét. Költészete és irodalmi igényű publicisztikája azonban messze túlnő ezen. Az Irodalmi Jelen című lap általános ismertetőjében így ír róla: „Költői képei fiatalos tűzzel, lendülettel, olykor indulatokkal telítettek, a cicomázott eszköztár, csillogó, villogó jelzős szószerkezetek, öncélú magamutogatás, a túlbeszéltség útvesztőit elkerülik. Lírája egyetemes mondanivalóval bír, legyen szó hazáról, szerelemről, emberi tartásról, költészetről vagy »másnapos énekről«, bármilyen korban és generációnak ajánlott”.

A Meg kellene bolondulni című produkció elkészítésében a közismert kolozsvári színész és előadóművész, Bogdán Zsolt is szerepet vállalt, olyan sepsiszentgyörgyi színészek mellett, akik régóta foglalkoznak a versmondással, színházi munkájukon túl a költészet népszerűsítését is szívügyüknek érzik: Nemes Levente, Gajzágó Zsuzsa, Mátray László, Szalma Hajnalka, Beczásy Áron, Pál Ferenczi Gyöngyi és a szerkesztő Kolcsár József.

Mindnyájan maguk választották ki azokat a verseket és prózai szövegeket, amelyek Farkas Árpád életművéből kedvesek voltak számukra, ezeket pedig Kolcsár József fűzte fel egy egységes gondolati ívre. A színészek előadásait zene és különböző hangulatképek kísérik, melyek felelősei szintén ismert sepsiszentgyörgyi művészek, akik örömmel vállalták, hogy közreműködnek a film elkészítésében: Dobondi Lehel (operatőr, vágó), Bocsárdi Magor (zeneszerző), Zemba Ákos (videómunkák).

A Farkas Árpád irodalmi est online bemutatójára január 22-én, pénteken este 7 órától kerül sor a Tamási Áron Színház Facebook-oldalán, ahol azután is elérhető lesz az érdeklődők számára. A produkció ingyenes, megtekintéséhez nem szükséges jegyeket váltani.