Három újabb cég telepedik meg a szépmezői Ipari Parkban. Ezek összesen 2 hektárnyi területet foglalnak el az ipari parkban, összesen 2 millió eurós beruházást valósítanak meg, amely által 39 munkahely jön létre, jelentette be Miklós Zoltán. A Sepsi Ipari Park vezetője szerdai sajtótájékoztatón elmondta: egy magyarországi cég leányvállalata 1,5 millió euróból tervez kamionszervizt, kamion és tartálymosót építeni és 22 személyt alkalmazni. Két helybéli fiatal által alapított cég villanypásztor gyártással foglalkozik, illetve műanyag-fröcssöntéssel szeretnék bővíteni tevékenységüket. A jelenlegi Árkoson lévő telephelyüket az Ipari Parkba költöztetik, ahol 4600 négyzetméteren 400.000 euróból építik meg a termelő egységüket, ahol 14 személynek biztosítanak munkahelyet. A harmadik cég pedig egy 14 áras telken 100.000 euróból közélelmezési egységet, önkiszolgáló autómosót és elektromos autótöltőt telepít és 3 személyt alkalmaz.
Hosszú vajúdás után elkezdett benépesülni az Ipari Park
Miklós Zoltán felidézte, hogy két éve vette át a szépmezői Ipari Park vezetését amikor még kevesebb mint 4000 négyzetméter volt bérbe adva 2 vállalkozásnak amelyek összesen 400.000 eurós beruházást terveztek ami által 16 állás jön létre. Az elmúlt két esztendőben a betelepülő cégek számát sikerült 16-ra bővíteni, amelyek összesen több mint tíz hektár területet foglalnak el az Ipari Parkban, 23 millió eurónyi beruházást valósítanak meg és összesen 437 személynek fognak munkahelyet biztosítani. Emellett sikerült teljesen feltölteni az Ipari Park irodaházának mind a 30 irodáját, amelyekben 11 cég és szervezet tevékenykedik. A szépmezői létesítményt adminisztráló, önkormányzati tulajdonban lévő Sepsi Ipar kft. az elmúlt 2 évben összesen 2,1 millió lejnyi jövedelmet termelt.
Miklós Zoltán rámutatott: jelenleg 29 hektárnyi terület rendelkezik ipari park minősítéssel, ebből 10,6 hektáron már van betelepülő vállalkozás, akik élhetnek az ezzel járó adó és bérlet kedvezményekkel. A beruházók között van húsfeldolgozó üzem, kézműves sörgyártó, mezőgazdasági vállalkozás, bútorgyártó, áruszállító, nyomda, fémfeldolgozó, ipari kerámia gyártó, egészségügyi hulladék sterilizáló, gyümölcslé gyártó és pasztörizáló, hajódaru tervező és gyártó, kamionszerviz, villanypásztor gyártó, közélelmezési egység és autómosó, díszletgyártó, illetve az Ipari Parkba költözik a sepsiszentgyörgyi Közművek Rt. is. Az ipari park saját beruházásaként jelenleg épül egy 700 négyzetméteres csarnok, amelyet újabb beruházónak tudnak bérbe adni. Emellett közvetlen a szépmezői ipari park szomszédságába költözik a Multitrans szállítási vállalat, amelynek telephelyét a sepsiszentgyörgyi önkormányzat építteti.
Cél, hogy jó fizető munkahelyek létesüljenek!
Miklós Zoltán szerint a beruházók mindannyian az vállalták, hogy 1-2 éven belül megépítik a termelő egységeiket és beindítják a tevékenységeiket. Többen már jövő évben elkezdik az építkezést. A Sláger Rádió érdeklődésére az igazgató elmondta: a beruházóknak többnyire szakemberekre van szükségük, ám Sepsiszentgyörgynek fejlett ipari kultúrája van és megbízható, munkás emberek élnek a térségben, így meggyőződése, hogy minden betelepülő vállalkozás talál munkaerőt. „Cél az, hogy a szépmezői Ipari Parkban jól fizető munkahelyek jöjjenek létre, amelyek által emelkedjen a háromszéki átlagfizetés”, mondta Miklós Zoltán, aki szerint ezt azzal is ösztönzik, hogy jelentős terület bér kedvezményt kapnak azok a vállalkozások, amelyek többek között vállalják, hogy az országos átlagbérnél nagyobb fizetést adnak alkalmazottaiknak.
Az ipari park vezetője szerint az adó és terület bérkedvezmények mellett az is vonzóvá teszi a létesítményt a potenciális beruházók számára, hogy alig 300 méterre megy el a majdani sepsiszentgyörgyi kerülőút és a közelben van kijelölve a Brassó-Bákó közti autópálya nyomvonala is. Miklós Zoltán emlékeztetett, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idén támogatási programot hirdetett a szépmezői Ipari Parkba betelepült cégek számára, akik legtöbb 100.000 eurót kaphatnak beruházásaik megvalósítására. Eddig két céggel írtak alá támogatási szerződést. Az érintettek december 18-ig nyújthatják be támogatási igénylésüket és idén várhatóan még 2-3 vállalkozásnak nyújthatnak anyagi támogatást. Ez a lehetőség azonban jövő évben is nyitva áll az ipari parkba betelepülő cégek számára.
Miklós Zoltán az RMDSZ háromszéki képviselőjelöltje elmondta: parlamenti képviselővé való választása esetén is folytatni fogja az ipari park fejlesztését, az újabb befektetők idevonzását, azzal a meggyőződéssel, hogy a létesítmény hamarosan a háromszéki gazdasági élet egyik meghatározó szereplőjévé válik.”Az ipari parkok a települések foglalkoztatási gondjain tudnak segíteni, hiszen ez aktív eszköze a munkahelyteremtésnek és a technológiai fejlődésnek is. A tapasztalat azt mutatja: az ipari parkok jelenleg a nagyvárosokban járulnak hozzá jelentősebben a gazdaság alakulásához. Támogatjuk azt, hogy különösen kisvárosokban új ipari parkok létesüljenek, valamint a meglévők tovább fejlődhessenek”, összegezte Miklós Zoltán.