Háromszék gazdaságának alapját a kis és közepes vállalkozások jelentik és a megye cégeinek fele Sepsiszentgyörgyön tevékenykedik, mutatott rá Édler András. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a 2019-es cégtoplistát ismertetve elmondta: az 5848 háromszéki vállalkozás tavaly 6,8 milliárd lejes üzleti forgalmat valósított meg ami 7,2 százalékkal több mint egy évvel azelőtt és közel félmilliárd lejes profitot termeltek ami viszont 0,26 százalékkal kevesebb mint 2018-ban volt, illetve 27.426 háromszékinek biztosítottak munkahelyet vagyis közel ezer személlyel kevesebb dolgozott náluk mint egy évvel azelőtt.
A Kovászna megyében bejegyzett 5848 cégből csak 4701 tette le a 2019-es pénzügyi mérlegét vagyis 20% nem tett eleget ennek a kötelezettségének – van köztük nagyvállalat is – így ezek tevékenységéről és eredményességéről nem lehet kimutatást végezni. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén több megközelítésből készített kimutatást a 4701 vállalkozásról. Amellett, hogy rangsorolták őket forgalom, profit és alkalmazottak száma alapján összegezték a cégeket méretük és tevékenységi területük szerint és kimutatást készítettek, hogy melyik településen hány vállalkozás működik, mondta Édler András.
Az ipar, a szolgáltatások és a kereskedelem teljesít legjobban
A háromszéki kereskedelmi kamara elnöke szerint a Kovászna megyei cégeknek döntő többsége – közel 90% százaléka – mikrovállalkozás, amelyek a megye üzleti forgalmának 21,7 százalékát-, az össz profit 37 százalékát valósítják meg és az alkalmazottak valamivel több mint 25 százalékának biztosítanak munkahelyet. A háromszéki cégek 8,9 százaléka kisvállalkozás, amelyek a forgalom 30 százalékát és a profit 31 százalékát teszik ki és a munkások 30 százalékának biztosítanak állást.
A közepes cégek a háromszéki vállalkozói szféra 1,30 százalékát jelentik, a forgalom közel 28 százalékát és a profit 25 százalékát valósítják meg és az alkalmazottak közel 22 százalékát foglalkoztatják. A háromszéki cégek csupán 0,26 százaléka, szám szerint 12 nagyvállalat, amelyek a forgalom 20 százalékát teszik ki, ám az össz profit csupán 6,8 százalékát valósítják meg, miközben a háromszéki alkalmazottak több mint 21 százalékát foglalkoztatják.
Édler András rámutatott: a fenti kimutatásból egyértelműen kiderül, hogy Háromszék gazdaságának magját a mikró, kis és középvállalkozások jelentik, ők valósítják meg az össz forgalom 80 százalékát, ők adnak munkát az alkalmazottak 80 százalékának és ők teljesítik az össz profit 93 százalékát. A kereskedelmi kamara elnöke szerint ez az kimutatás is alátámasztja, hogy a kis és közepes vállalkozásokra lehet alapozni a megye gazdaságát, hiszen ők azok akik hosszú távon ugyanazon a helyen terveznek és nem menekítik ki profitjukat az anyacégekhez vagy kedvezőbb adózást kínáló országokba.
A Kovászna megyei gazdaság struktúráját tekintve, arányaiban a legtöbb cég, 37,6% a szolgáltatások területén működik, ezt követi a kereskedelem 25,4%-al, az ipar 13,2%–al, az építkezés 8,9%-al, turizmus 5,9%-al, mezőgazdaság 5,8 százalékkal és a kutatás, fejlesztés, hight-tech ágazat közel 3 százalékot tesz ki. A forgalmat tekintve a rangsor élén az ipar van, azt követi a kereskedelem és a szolgáltatások, míg jövedelmezőség és a foglalkoztatás szempontjából is az ipar, a szolgáltatások és a kereskedelem számít dobogósnak.
A háromszéki cégek fele Sepsiszentgyörgyön működik!
A Kovászna megyei cégek 68 százaléka városi környezetben működik és 32 százaléka vidéken tevékenykedik. A háromszéki gazdaság súlypontja Sepsiszentgyörgyön van, hiszen a megyében bejegyzett cégek fele, azaz 2174 cég a megyeszékhelyen van bejegyezve és ezek valósítják meg a összforgalom és a profit felét és ők alkalmazzák a munkavállalók közel 50 százalékát is.
Kézdivásárhelyen van bejegyezve a cégek 10 százaléka, ám a forgalomnak 16 százalékát-, a profitnak a 13 százalékát teszik ki és a munkavállalók közel 20 százaléka dolgozik a céhes városi cégeknél. Kovászna városban működik a háromszéki cégek közel 5 százaléka és ők teljesítik a forgalom 4 százalékát és valósítják meg az össz profit 7 százalékát és az alkalmazottak 5 százalékát foglalkoztatják.
Bodzafordulón a vállalkozások 3,5 százaléka működik, ők adják a megye pénzügyi forgalmának 3 százalékát, a profit közel 4 százalékát és náluk dolgozik a munkavállalók 2,7 százaléka. Baróton a legalacsonyabb a vállalkozási kedv, hiszen a megye cégeinek alig 3,2 százaléka működik ott ám a forgalom 9,2 százalékát valósítják meg és övék a profit közel 5 százaléka, miközben a megye alkalmazottainak 4,2 százalékának biztosítanak munkahelyet, sorolta Édler András. A kereskedelmi kamara elnöke szerint Baróton igen kevés cég működik ez viszont azt jelenti, hogy van gazdasági potenciál a térségben, hiszen vannak olyan réspiacok amiket be lehetne tölteni.
Édler András elmondta idén október 1-én 17 órától a Sepsiszentgyörgy melletti Panoráma Butique Hotel kertjében szervezik a legeredményesebb háromszéki cégek díjátadó gáláját. Hozzátette: szeretnének kevésbé formális eseményt szervezni ezért arra biztatják a vállalkozókat, hogy „hagyják otthon a nyakkendőjüket”. A gálán lehetőség lesz hőlégballonnal repülni vagy segway-el bejárni a környéket, az eseményes Opra Mónika és zenekara koncertezik. A www.iparkamara.ro oldalon a gála napján közlik a 2019-es évre vonatkozó céges toplistát és a frissítik a cégek adatbázisát.