“Románia a közpolitikai csődök sorozatának országa, államformája az alkotmányos káosz”, jelentette ki Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, online sajtótájékoztatón rámutatott: a rendszerváltás óta eltelt 30 év politikai teljesítménye miatt Románia elveszítette aktív lakosságának egyharmadát, Szíria után innen vándoroltak ki legtöbben. A nulla közeli államadósságból indulva jelenleg elérték, hogy a GDP 37 százalékát teszi ki az államadósság, amely jelenleg 43,1 milliárd euróra rúg. Ha pedig beigazolódnak az Európai Bizottság számításai, Románia idén és jövő évben jelentős költségvetési hiánnyal kell szembenézzen és jövő év végére az államadósság elérheti akár a GDP 50 százalékát is.

Az ország helyzetével szemben a magyar vezetésű hazai települések eladósodottsági rátája alacsony, ez Székelyföldön a nullához közelít, de a partiumi, magyarok által vezetett településeken is csak 12 százalékos. Ez azt jelenti, hogy azok a települések, amelyeket Romániában magyar emberek vezetnek és ahol a magyar közösség többsége lakik jobban állnak a makrogazdasági mutatók tekintetében mint az országos átlag, fogalmazta meg Antal Árpád.

Közpolitikai csődsorozat Romániában

Antal Árpád kifejtette: katasztrofális Románia külkereskedelmi mérlege és demográfiai értelemben is csődben van az ország, hiszen évente 200.000 alá esett az élve születések száma viszont évről évre nő a mélyszegénységben élő családokba születő gyerekek száma. „Közpolitikai csődök sorozatáról beszélhetünk. Románia több száz települését olyan helyzetbe hozták, hogy ott közbiztonsági és szociális bomba ketyeg, ahogyan azt láthattuk az elmúlt másfél hónapban is” mondta a sepsiszentgyörgyi elöljáró.

hirdetés

Antal Árpád szerint a járványhelyzet várhatóan gazdasági válságot okoz, ezért most az a feladat, hogy odafigyeljenek, azok a települések, ahol magyar emberek élnek, ne legyenek a gazdasági válság folyamatának vesztesei. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a gazdasági válságot kevesebb veszteséggel lehet túlélni falun vagy kisvárosban és ez az erdélyi magyar közösség előnye, hogy többségük ilyen településeken él. „Higgadtan, anélkül, hogy elveszítsük önbizalmunkat és igazságba vetett hitünket, mennünk kell tovább. Minél idegesebbek Bukarestben, annál hamarabb jön el a mi időnk”, mondta Antal Árpád.