Az elmaradó eredmények miatt edzőcseréről döntött a Sepsi OSK vezetősége. A hazai bajnokság élvonalában szereplő sepsiszentgyörgyi fociklub vezetői keddi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak László Csaba vezetőedzővel, akinek helyét keddtől Leo Grozavu tréner veszi át.
Diószegi László a sepsiszentgyörgyi fociklub tulajdonosa megköszönte László Csaba eddigi munkáját, azt, hogy 16 fordulón keresztül irányította a Sepsi OSK csapatot. Leszögezte, hogy László Csaba edzői minőségét veszítette el, viszont továbbra is a sepsiszentgyörgyi klub alkalmazottja marad. Ugyanakkor bejelentette, hogy a piros-fehér csapat irányítását az 52 éves Leontin (Leo) Grozavu edzőre bízzák, akivel a bajnoki idény végéig szóló szerződést írtak alá, egy év hosszabbítási lehetőséggel. A Sepsi OSK új edzője tavaly a Petrolul Ploiești csapatát irányította de karrierje során megfordult az Zilahi FC-nél, a Kolozsvári U-nál, a Nagybányai SE-nél, az FC Botoșani-nál, a Medgyesi Gaz Metannál és a Temesvári Polinál, Jászvásári CSMS-nél és Nagyváradi Luceafărul csapatánál is.
A keddi sajtótájékoztatón Cornel Şfaiţer a Sepsi OSK menedzsere leszögezte: az edzőcserét a bajnoki idényben elmaradó eredmények indokolják,mivel a csapat nem ott áll a tabellán, ahol a bajnoki idény elején szerették volna, hogy legyen. Mint arról beszámoltunk a Sepsi OSK legutóbb a hétvégén szenvedett vereséget a medgyesi Gaz Metantól, ezzel közelebb került a kieső helyekhez, mint a felsőházi rájátszáshoz, hiszen hátránya már tíz pontra nőtt a hatodik helyezetthez, vagyis a Gaz Metanhoz képest.
Az új edző, Leo Grozavu bemutatkozójában kifejtette: azért fogadta el a sepsiszentgyögyi klub felkérését mert úgy véli, hogy a Sepsi OSK (ahogyan ő mondta Szepszi) jó játékoskerettel rendelkezik, megfelelő az infrastruktúrája és stabil az anyagi háttere, ezek az „alapanyagok” szükségesek ahhoz, hogy eredményeket tudjanak elérni. „Szeretném, hogy az emberek örömmel jöjjenek a stadionba, szeretnék látni egy csapatot amely focizik és reméljük érkeznek az eredmények is”, mondta Leo Grozavu, aki úgy értékelte a Sepsi OSK olyan klub amely csendben működik, nem jellemzőek rá a máshol tapasztalt botrányok. Arra a kérdésre, hogy milyen esélyét látja annak, hogy a Sepsi OSK idén a play off-ba tud kerülni, az új edző kifejtette: ez nehéz de nem lehetetlen.
László Csaba mérlege a Sepsi OSK-val 16 forduló alatt: 2 győzelem, 10 döntetlen és 4 vereség. Ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi focicsapatnak a Román Kupa sorozatban sikerült a negyeddöntőkbe sorolnia magát az Astra Giurgiu elleni legutóbbi 4 – 2-es győzelem révén.
Az edzőváltás híre vegyes fogadtatásban részesült a sepsiszentgyörgyi fociszurkolók körében. A „Sepsi OSK szurkolók hivatalos oldala” nevű Facebook oldalon rengetegen kommentálják az eseményt. Van aki üdvözli az edzőváltást, mások szerint a játékoskeret minőségével van baj, a focisták nem akarnak eredményorientáltan játszani. Egyes szurkolók úgy vélik Leo Grozavu indulatos személyisége nem kompatibilis a Sepsi OSK szellemiségével és bírálják azért is mert Sepsi helyett Szepszi-nek nevezte a klubot. Van kommentelő, aki felteszi a kérdést: mit is akar a sepsiszentgyörgyi közönség? „Hetek óta mindenki gyalázza László Csabát és kérték a vezetőséget, hogy küldjék el. Most, hogy megtörtént, tele vagyunk negatív kommentekkel. Tudom hogy Mourinho is szabad volt, de sajnos nem akart Sepsi-re jönni. Hagyjuk az új edzőt dolgozni és utánna ítélkezzünk”, kéri szurkolótársait a hozzászóló.