Kulcsár Terza József háromszéki parlamenti képviselő idén ismét benyújtja a román parlamentbe a székelyföldi autonómia-statútumot. Az RMDSZ listán parlamenti képviselői mandátumot szerzett MPP-s politikus hétfői, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a polgári párt elnöksége a napokban levélben szólította fel, hogy ismételten nyújtsa be a parlamentbe az autonómia tervezetet, hiszen ő volt aki ezt korábban is megtette és vállalta, hogy idén ismét megteszi.

A háromszéki polgári párti politikus szerint az MPP országos vezetősége csak ürügyként fogalmazta meg a felszólítást, amire hivatkozva kirúghatják őt is az MPP-ből. A levélben nem tűztek ki határidőt, így azt bármikor számon kérhetik. „Lehet már ma be kellett volna nyújtsam a tervezetet és ez lesz az alap, amire hivatkozva kirúghatnak a pártból”, mondta Kulcsár Terza József.

Kulcsár Terza József
Kulcsár Terza József RMDSZ képviselő, az MPP háromszéki politikusa | Fotó: Kovács Zsolt

Nem értem miért volt szükség erre a felszólításra, hiszen 2017-ben is én vetettem fel az MPP választmányi ülésén, hogy be kell nyújtani a tervezetet és decemberben meg is tettem. Miután a román parlament leszavazta a legutóbb benyújtott tervezetet idén januárbanamikor már Mezei János volt a pártelnök – javasoltam, hogy újra be kell nyújtani a statútumot és erről határozat is született”, mutatott rá Kulcsár Terza József. Elmondta, az év végéig mindenképpen benyújtja ismét a székelyföldi autonómia tervezetet és abban bízik, hogy az RMDSZ parlamenti frakciója mellé áll nemcsak a törvény megszavazásánál, hanem a beterjesztésénél is.

A székelyföldi autonómia statútum nem csak egy párt ügye, ezért a törvénytervezet benyújtása előtt szükséges egyeztetni az RMDSZ-el és a többi magyar párttal, mondta a háromszéki MPP-s politikus. Kulcsár Terza József rámutatott: erről már tárgyaltak az RMDSZ frakcióban és abban maradtak, hogy az államelnöki választások után egyeztetnek.

Kulcsár Terza József
Kulcsár Terza József háromszéki parlamenti képviselő | Fotó: Kovács Zsolt

Ami a Magyar Polgári Párton belüli belső vitákat illeti, Kulcsár Terza József kifejtette: úgy értesült, hogy Mezei János pártelnök őt is ki akarja rúgni a pártból. „Viharos idők járnak az MPP-ben is, ám abban bízok, hogy a polgári párton belüli ellentéteket sikerül megoldani ha leülünk és beszélgetünk, nem pedig üzengetünk, hogy «nyújtsd be a statútumot vagy ki vagy rúgva»”, mondta sajtótájékoztatón a háromszéki parlamenti képviselő. Hozzátette: nem érti miért neheztel rá pártja elnöksége, hiszen eddig az MPP minden döntését végrehajtotta, még akkor is ha nem értett azzal egyet.

Kulcsár Terza József azt is leszögezte: ha pártja a kizárása mellett dönt, félreáll és nem fog küzdeni ellene mint Gálfi Árpád Székelyudvarhely polgármestere. Emlékeztetett, hogy akkor is csendben félreállt amikor az MPP elnöksége úgy döntött, hogy a parlamenti képviselői mandátum nem összeegyeztethető a háromszéki pártszervezet elnöki tisztségével.

Az MPP országos elnöksége, marosvásárhelyi ülésen arról határozott, hogy Kulcsár-Terza József sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselőt bízzák meg azzal, hogy minél előbb nyújtsa be ismételten az autonóma statútumot a román parlamentbe.

Köztudott, a 2016-os parlamenti választáson két MPP-s jelölt befutó helyet kapott az RMDSZ jelöltlistáján. A minap az MPP közel kéttucatnyi vezető tisztségviselője lemondásra szólította fel Mezei János pártelnököt, de ő kijelentette, nem mond le „az RMDSZ-es MPP-sek nyomására”.