Ittasan senki nem tartózkodhat a munkahelyén, ezt írja elő a munkavédelmi törvény. Az italozó alkalmazottak kiszűrésének módszerét és a vétkesek megbüntetését azonban minden munkaadó maga kell szabályozza, mutatott rá Ördög Lajos. A Kovászna Megyei Munkafelügyelőség vezetőjét annak kapcsán kérdeztük, hogy a Kovászna megyei Közművek Rt-nél azért robbant ki sztrájk mert a vízszolgáltató vezetősége szigorította a belső szabályzatot és alkoholszondával próbálják kiszűrni a munkahelyre ittasan érkező vagy munkaidőben alkoholt fogyasztó alkalmazottakat, akiket szerződésbontással büntetnének.

Kozsokár Attila a Közművek megbízott igazgatója a Sláger Rádiónak elmondta: eddig is tilos italozni ám nem volt szabályozva, hogy miként ellenőrzik, és hogyan büntetik. A szakszervezet túl drasztikusnak tartotta a vétkesek azonnali büntetését, ám Kozsokár Attila szerint nem lehetnek elnézőek, mivel ivóvizet szolgáltatnak, nagy a közegészségügyi kockázat és a felelősség is.

Az elégedetlen dolgozók ugyanakkor az alacsony bérek, a rossz munkakörülmények, a munkaruhák, felszerelések és járművek hiányát is nehezményezték, és azt, hogy a vállalat székhelyét kiköltöztetik a városból. Az igazgató elismerte, hogy a vállalatnál alacsonyak a bérek, és ezen változtatni szeretnének ezért szeptemberben bértárgyalásokat kezdenek a szakszervezettel, ugyanakkor elkezdték a hiányzó munkaruhák és felszerelések beszerzését és elemzik a munkakörülmények javításának lehetőségét is.

Frissítés:

Szakszervezeti vezető: nem helyénvaló első kihágásnál a legsúlyosabb büntetést kiszabni

A Kovászna megyei Közművek Rt. alkalmazottait képviselő “Független IGO” szakszervezet alelnöke, Sófalvi Éva a Sláger Rádiónak küldött állásfoglásában rámutatott: a vízszolgáltató alkalmazottai nem sztrájkoltak, hanem előre bejelentett szakszervezeti gyűlést tartottak, amire meghívták Kozsokár Attila megbízott vezérigazgatót is.

Sófalvi Éva szerint a szakszervezet a munkavédelmi törvény betartását kérte az alkoholszondáztatással kapcsolatosan, tételesen azt, hogy az alkalmazottak italozással kapcsolatos első kihágásánál ne a lesúlyosabb fegyelmi büntetést – a munkaviszony felbontását – alkalmazza a vállalat vezetősége, hanem ezt előzze meg írásbeli figyelmeztetés.

A szakszervezeti bizalmi ugyanakkor rámutatott, hogy a Közművek Rt-nél régóta húzódó probléma a nagyon alacsony bérezés, ami jóval a Kovászna megyei átlagbér alatt van, ezért nincsenek jelentkezők a meghirdetett állásokra. Magyarázata szerint az alacsony fizetések oka, hogy a vállalatnak nincs egy bérezési szabálya. “A munkaruha, felszerelés és járművek hiánya még ráadás, aminek kiküszöbölése állítólag folyamatban van, de hogy a fizetések versenyképesek lesznek-e, majd meglátjuk”, írta Sófalvi Éva, aki szerint a Közművek Rt. sepsiszentgyörgyi székhelyének elköltöztetésével kapcsolatosan is magyarázatot vár a szakszervezet.