Bár korábban, amikor kétszer is volt pályázati lehetőség a lakótársulások egyáltalán nem voltak érdekeltek a hőszigetelésben, most amikor éppen nincs kiírás két tulajdonosi társulás is érdekelt lenne abban, hogy az önkormányzat megterveztesse több városközponthoz közeli tömbház hőszigetelését, és pályázzon is a részfinanszírozásra, számolt be a Sláger Rádiónak Tóth Birtan Csaba.

Sepsiszentgyörgy alpolgármestere szerint gond az, hogy korábban a magántulajdonban lévő lakások hőszigetelési programja iránt nagyon alacsony volt az érdeklődés miközben a középületek szigetelésére túljelentkezés volt, így felmerült, hogy a megmaradt összeget átcsoportosítják. Mivel mostanában mégis érdeklődni kezdtek a tömbház tulajdonosok, több önkormányzat is azt kérte, hogy a pénzalap egyharmadát tartsák fenn a magántulajdonban lévő lakások szigetelésének támogatására és kétharmadot költsenek középületekre.

Tóth Birtan Csaba Sepsiszentgyörgy alpolgármestere | Fotó: hirmondo.ro

Az alpolgármester szerint ha ezt jóváhagyja a fejlesztési minisztérium, idén lehet újabb pályázati lehetőség a tömbházak szigetelésére. A lehívható támogatás 60 százalék, az önkormányzat 15 százalékot pótol, a lakókra a kiadások 25 százaléka hárul. Eddig ez az önrész ijesztette el a tulajdonosok egy részét, ám a program előnye, hogy nemcsak az épületeket lehet szigetelni hanem a tetőket és pincét is, sőt a közös fűtésrendszert is fel lehet újítani de a lépcsőházi világítás is korszerűsíthető.