„Ne bántsd a magyart!”, kiáltotta közösen, az úzvölgyi katonai temető védelmében, Sepsiszentgyörgy főterén összegyűlt tömeg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által csütörtök délutánra összehívott tüntetésen több száz fős tömeg gyűlt össze, akik között jelen volt az összes magyar politikai párt és szervezet, így az RMDSZ, MPP, EMNT és SZNT képviselői is, de érkeztek tiltakozók Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról, Marosvásárhelyről sőt még Bécsből is. Többen székely zászlót és tiltakozó táblákat tartottak magasba, amelyeken „Kegyeletsértés”, „Nem hagyjuk a temetőnket”, „Védjük meg magunkat, védjük meg Erdélyt” vagy „Mondjon le a prefektus” üzenetek voltak olvashatóak.

„Valakinek nem tetszik, hogy mi itthon vagyunk. Halottaink sem nyugodhatnak békében”, indította a felszólalások sorát Bálint József az EMNP háromszéki elnöke. „Ennek az országnak nem volt elég száz év sem, hogy a határain belül levő területeket magáénak érezze”, mondta a Néppárt Kovászna megyei önkormányzati képviselője, Benedek Erika, aki a románok szimbolikus térfoglalásáról beszélt, illetve a kettős mércére és a magyar közösséget ért jogfosztásokra mutatott rá.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviseletében Tulit Attila szólalt fel, aki szerint az Úzvölgye gyűjtőfogalommá vált, amely magába foglalja az összes erdélyi magyar jogfosztást, így a MOGYE-, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyét, az elorzott utcanevek helyzetét, a terrorizmus vádjával bebörtönzött férfiak esetét.

„Az úzvölgyi katonatemető ügyében nem fogadhatunk el semmilyen kompromisszumot, követeljük az eredeti állapotának visszaállítását”, mondta Sándor Krisztina. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szerint „mi vagyunk a sértett fél, és azok kell vállalják a következményeket, akik a törvénytelenséget elkövették.
Hasonlóan vélekedett Csomortányi István az EMNP elnöke is, aki felsorolta az elmúlt napokban a romániai magyar közösséget ért sérelmeket, így az úzvölgyi katonai temetőben történtek mellett emlékeztetett a nyelvi jogokat csorbító közigazgatási törvényre vagy az ozsdolai közbirtokosság erdőinek visszaállamosítási perére. „Romániában állami szintre emelkedett a magyarellenesség. Az Úzvögye megmutatta a Bukarest vezette Románia igazi arcát”, mondta a Néppárt országos elnöke.
A sepsiszentgyörgyi tiltakozó megmozdulás végén Incze Zsolt református esperes szól az összegyűltekhez, akiket arra kért, hogy az úzvölgyi ökumenikus istentisztelethez hasonlóan, a Sepsiszentgyörgy főterén lévők is mondják közösen: „Ne bántsd a magyart!”. A református lelkész arra szólított fel, hogy egymást se marcangoljuk. „Ha magyar, ne bántsuk: akkor sem ha elöljáró, akkor sem ha más pártnak a tagja! Támogassuk egymást!” mondta Incze Zsolt református lelkipásztor.
Az egyórás tiltakozó megmozduláson a felszólalók beszédei között a Messzehangzó együttes megzenésített verseket adott elő. A tüntetés végén a több száz résztvevő egymás kezét megfogva imádkozott majd a magyar és székely himnuszok eléneklésével zárult a tiltakozás.