A sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK focicsapat megtalálta új edzőjét. A székelyudvarhelyi születésű de évtizedek óta nagy nyugat európai kluboknál tevékenykedő László Csabával vágnak neki az újabb bajnoki idénynek, ahol célként fogalmazták meg a legjobb hat csapatba való kerülést. Az új edzőt szerdán mutatta be Diószegi László a Sepsi OSK tulajdonosa, aki elmondta az elmúlt hetekben egy listát készítettek arról a 13 legjobb edzőről, akire rábíznák a sepsiszentgyörgyi focicsapat irányítását, közülük néhányat megkerestek és sikerült megegyezzenek a megfelelő személlyel László Csabával, akivel a következő bajnoki idényben szeretnék megismételni az idei teljesítményt az első hat csapat közé jutást.
Az 55 éves, székelyudvarhelyi származású László Csaba legutóbb a skót Dundee United csapatát vezette, de korábban többek között a DAC Dunaszerdahely, az MTK Budapest, illetve a litván és az ugandai fociválogatott szövetségi kapitánya is volt.
A szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatón László Csaba megköszönte a Sepsi OSK részéről érkező ajánlatot és felidézte, hogy a sepsiszentgyörgyi csapat vezetősége már korábban is megkereste, de akkor visszautasította mert már elfogadta a skót fociklubtól érkező felkérést. A piros-fehér csapat új trénere dicsérte elődjét, Eugen Neagoe-t, aki jó munkát végzett a Sepsi OSK-nál, és olyan eredményt ért el amire mindenki büszke lehet. „Ezt a munkát szeretném folytatni és eredményeket elérni, remélem velem folytatódik a csapat fejlődése”, mutatott rá László Csaba, aki szerint tudatában van, hogy minden munka nehéz, de ő a megoldásokat keresi.
Új csapatot építenek Sepsiszentgyörgyön
A Sepsi OSK sportigazgatója, Bokor János értékelte a nemrég véget ért bajnokságot, ahol az alig két éve az élvonalba jutott sepsiszentgyörgyi csapat a rangos hatodik helyen végzett. Elmondta, hogy a csapat az alapszakaszban jól vizsgázott, decemberig 33 pontot gyűjtött és bejutott a playoff-ba. Ezt követően viszont történt valami a játékosokkal, valószínűnek tartják, hogy megelégedtek a hatodik hellyel, mivel hatra dőltek és a klub vezetősége hiába próbálta motiválni őket pénzbeli bónuszok lehetőségével, nem tudták felrázni a focistákat.
Bokor János szerint a csapat egy részének lejárt a szerződése, mivel a klub vezetőségének nagyobbak voltak az elvárásaik velük szemben, egyesektől elbúcsúznak. Akiket pedig a következő időszakban leszerződnek, azokra jobban odafigyelnek, hogy motiváltak legyenek és egy hullámhosszon legyenek a klub elvárásaival, bár garanciát egyetlen játékos esetében sem lehet vállalni, mondta a sportigazgató.
Diószegi László hozzátette: a következő időszakban megvállnak a csapat felétől, egy új csapatot kívánnak építeni, így az újonnan érkezett edzőnek, László Csabának nem lesz könnyű dolga, hiszen szeretnék ha új alapokra helyezné a sepsiszentgyörgyi focit. Diószegi László emlékeztetett, hogy László Csaba Németországban szerezte meg az élvonalbeli csapatok vezetéséhez szükséges „pro licencet” és, ha a német profi focit egy picit is bevezeti a Sepsi OSK-nál, az már előrelépés lehet.
Hadnagy Attila a Sepsi OSK igazgatója elmondta, hogy a stadionban már készül a gyep fűtés, amely szükséges ahhoz, hogy a csapat a következő bajnoki idényben hazai pályán játsszon. A piros-fehérek új játékoskerete László Csaba irányításával júniusban Ausztriába utazik majd edzőtáborba és felkészülési mérkőzéseket is játsszanak. Ezt követen június végén Székelyfehérváron a MOL kupában játsszanak a hazai bajnokság kezdete előtt.