Tizenkettedik alkalommal gyűltek össze a háromszéki és szomszédos megyék örökbefogadó családjai a Sepsiszentgyörgy melletti Benedek-mezőn, hogy családias hangulatú találkozón erősítsék közösségüket, a szülők megbeszéljék tapasztalataikat, a gyerekek pedig játszva megtapasztalhassák, hogy nincsenek magukra ebben a helyzetben.

Az „Örökbefogadott Gyerekek Napját” hagyományosan a Pro Adopt Egyesület és a Kovászna megyei Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság szervezi azzal a céllal, hogy egyrészt közösséggé kovácsolja az örökbefogadó szülőket és gyerekeiket, másrészt azért, hogy népszerűsítsék az örökbefogadást, hiszen a találkozón az örökbefogadás gondolatával barátkozó családoknak lehetőségük van megismerkedni, tanácskozni és bátorítást kapni sorstársaiktól.

Örökbefogadó szülők és gyerekeik | Fotó: Kovács Blanka

A háromszéki Pro Adopt Egyesület elnöke, Kovács István unitárius lelkész – aki maga is két örökbe fogadott fiú édesapja – elmondta: nem titkolt szándékuk, hogy üzenjenek azoknak, akik számára gondot jelent a gyerektelenség, hogy van megoldás, az örökbefogadásban nincs semmi rendkívüli, a „szeretet felülírja a biológiai korlátokat”. Másrészt a találkozón az örökbefogadott gyerekek egymás térsaságában megtapasztalhatják, hogy nem „csodabogarak”, mondta Kovács István.

Könnyebb és elfogadottabb az örökbefogadás

A gyerekek számára nem a gyerekotthon a megoldás, hanem egy elfogadó és szerető család, mutatott rá a sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, aki szerint javult az örökbefogadás társadalmi elfogadottsága, ugyanakkor az elmúlt időszakban változott törvénykezésnek is köszönhetően javult az örökbefogadó családok helyzete és támogatottsága. Hozzátette: a civil szervezetek és örökbefogadó szülők az elmúlt időszakban folyamatosan lobbiztak és jelezték a vonatkozó törvény hiányosságait, ezért sikerült azt ésszerűsíteni és ma már több támogatást is biztosít. Például az örökbefogadó szülőknek korábban nem járt a gyermeknevelési szabadság, de ma már megkapják ezt a jogot.

Gördülékenyebben működik az örökbefogadás is, tette hozzá Vass Mária. A társszervező Kovászna Megyei Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője szerint Háromszéken idén már tíz családnak bocsátottak ki örökbefogadási bizonylatot, ami sokkal több mint az elmúlt években. Másrészt a családok is nyitottabbá váltak, hiszen míg korábban jellemzően csecsemőt szerettek volna örökbe fogadni, ma már egyre többen fogadnak örökbe 3-4 éves gyerekeket is.