Minden rendelkezésre álló eszközzel megálljt kell parancsolni az egyre rohamosabban terjedő és állami szintre emelt magyarellenességnek, állapítja meg a Sláger Rádiónak is elküldött közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége. Üdvözlik a Magyar Polgári Párt (MPP) kezdeményezését, hogy bűnügyi panaszt emeltek a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Dan Tanasă és a vele együttműködő Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma ellen.

A néppárt elnöksége közleményében kifejti: “meggyőződésünk, hogy az egyre inkább terjedő magyarellenességgel szemben csak közös erővel és összehangolt munkával lehet eredményesen fellépni. Nem hagyhatjuk, hogy 30 évvel a rendszerváltás után még mindig azok a provokátorok uralják a közbeszédet, akiknek egyetlen célja éket verni a békés román–magyar együttélés közé”.

Emlékeztetnek, hogy korábban büntetőfeljelentést tettek a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció elnöke, Alexandru Cumpănașu ellen, annak magyarellenes kijelentései miatt, Mihai Tudose volt román miniszterelnök botrányos, akasztásos megnyilatkozása után, továbbá a székelyudvarhelyi Kaufland miccs-vásárlás ügy provokátora, vagy a nagyváradi zászlóégetés elkövetője ellen. Az EMNP arra kéri tagjait és szimpatizánsait, hogy aláírásukkal is támogassák az MPP Dan Tanasă elleni kezdeményezését.