Dan Tănasa induljon a helyhatósági választásokon, pályázza meg a polgármesteri tisztséget, szólította fel a hivatásos feljelentőt Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke kifejtette: ideje, hogy Dan Tănasa színre lépjen és ne a láthatatlan rendszer képviselője legyen, hanem szerezze meg a városlakók támogatását.
„Borítékolom, hogy 200 szavazatot sem szerezne, hiszen a jóérzésű románok is Antal Árpád jelenlegi polgármestert támogatják”– szögezte le a háromszéki közgyűlés elnöke. Tamás Sándor felidézte, hogy Dan Tanasă legutóbb újra Antal Árpád polgármestert támadta, mert „mércéje szerint” december 1-én nem volt elég román zászló Sepsiszentgyörgy utcáin.

Tamás Sándor arról is beszélt, hogy szolidáris a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Színházzal, és az intézmény vezetőségével, elítéli a „hőzöngő nacionalisták” december 1-ei viselkedését, akik megzavarták a teátrum „Nem éppen 1918” című előadásának bemutatóját. Az „üresfejűeket” nem lehet meggyőzni, őket azért fizetik, hogy zavargásokat keltsenek, gyűlöletet szítsanak, mondta a háromszéki politikus.
Tamás Sándor kifejtette: “az olyan emberek, mint Dan Tanasă öt lej érőt nem termeltek ebben az országban, és ebben a megyében”, ideje lenne, hogy valami konkrétat is tegyenek.