Az oltszemi kisegítő iskola udvarára minden este bejár a medve, a polgármester az ötven bennlakó gyerek épségéért aggódik. Fodor István Bodok polgármestere a Sláger Rádiónak elmondta, minden este megjelenik a medve a speciális iskolának otthont adó kastély kertjében, hajnalig ott kószál.

Az önkormányzat hetekkel ezelőtt jelezte a prefektúrának, hogy veszélyben vannak a gyerekek, a kormányhivataltól azt az utasítást kapták, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg a diákokat. A tanintézet környékre villanypásztort, mozgásérzékelő lámpákat, riasztókat szereltek, de ezek nem tartják távol a vadat, a medve minden este megjelenik a kastélykertben, de a szomszédos házak udvaraira is bejár.

Fodor István elmondta, attól tart, hogy egy gyereknek baja esik, hiszen minden óvintézkedés ellenére kijárnak az udvarra. Az elöljáró végül a környezetvédelmi minisztériumhoz fordult, összeállítottak egy iratcsomót, csatolták a Kovászna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság levelét is, hiszen a bentlakásos speciális iskolában több állami gondozásban levő gyerek is tanul, ám hetek óta válaszra sem méltatták őket.

Fodor István Bodok község polgármestere | Fotó: covasnamedia.ro

„Ötven gyerek van veszélyben, nekünk már nincs más eszközünk, hogy megvédjük őket, ha baleset történik, a minisztériumot terheli a felelősség”– részletezte Fodor István, aki szerint a szaktárca a medve elszállítására, vagy kilövésére kellene engedélyt adjon. A polgármester azt is nehezményezi, hogy idén mintegy negyven vadkárról állítottak össze dossziét, és ezekre sem kaptak választ a környezetvédelmi minisztériumból.