A megadózott étkezési pótlékok és a ki nem adott vakációs jegyek miatt perel a Sanitas egészségügyi szakszervezet. Vasile Neagovici az érdekvédelmi szervezet háromszéki elnöke sajtótájékoztatón rámutatott: miután kiharcolták, hogy az egészségügyben dolgozók januártól 314 lejes étkezési pótlékot kapnak, a szakminisztérium átiratban tájékoztatta a kórházakat, hogy a pótlékot meg kell adózni, így csak 180 lejt kapnak kézbe.
Vasile Neagovici rámutatott, hogy ez a pótlék elsősorban a kisegítő személyzetnek, ápolóknak, irodai alkalmazottaknak, gyógyszerészeknek, laborban dolgozóknak és pszichológusoknak jelentett segítséget, akik nem kaptak béremelést.
A Sanitas szakszervezet azért is pert indít, mert bár a bértörvény előírja, mégsem minden közalkalmazott kapott vakációs jegyet, a kórházak bevételei ezt nem tették lehetővé. Vasile Neagovici szerint a vakációs jegyekhez szükséges pénzt a központi költségvetésből kellene biztosítani, hiszen a törvény világos.
Ha a bíróság arra kötelezi a kórházakat, hogy kiadják az üdülési jegyeket, azt úgysem tudják majd saját költségvetésből előteremteni, a kormánynak kell erre megoldást találnia.