Mezőgazdasági-, fa és erdőgazdálkodási-, turizmus és humán erőforrás fejlesztés tevékenységeket támogat a hamarosan induló Székelyföld-program. A magyar kormány által finanszírozott erdélyi gazdaságélénkítő stratégiát a sikeres Mezőség-programot követően hamarosan kiterjesztik Kovászna, Hargita és Maros megyék egészére, jelentette be Kozma Mónika. A magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programjának lebonyolításával megbízott Pro Economica Alapítvány ügyvezetője a sepsiszentgyörgyi közgazdász vándorgyűlésen elmondta: a stratégia célja az, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsenek, amely által a Romániában élő magyar közösségek könnyebben boldogulnak szülőföldjükön.

Emlékeztetett, hogy sikertörténet volt a mezőségi szórványtelepüléseken lebonyolított program, amelyre mintegy hatszáz pályázat érkezett és 495-öt finanszíroztak. A magánszemélyek és cégek egy-egy pályázatra legtöbb 15 ezer eurót kaphattak. Kozma Mónika viszont rámutatott, hogy a Mezőség-program lebonyolításakor Maros megyében a pályáztatás idején ugrásszerűen megnőtt a magánszemélyek és vállalatok adóbefizetése, mivel az érintettektől adóigazolásokat kértek, így tehát a román állam begyűjtötte adóit. Emellett a pályázók 70 százaléka pedig helyi vagy Maros megyében bejegyzett cégektől vásárolták meg eszközeiket és berendezéseiket, így a profit is a megyében maradt, továbbá az állam 5 millió lej körüli áfával gazdagodott a gazdaságélénkítő program révén.

Rekord pityókatermés a háromszéki nagygazdáknál | Fotó: Kovács Zsolt

A Pro Economica Alapítvány ügyvezetője szerint jelenleg a Székelyföld-program előkészítésén dolgoznak, ezt majd a www.proeconomicaalapitvany.ro oldalon hirdetik meg. Négy kiemelt területet azonosítottak be. Mivel Székelyföldre a családi, háztáji gazdaságok jellemzőek ezeket kívánják támogatni a minőségi élelmiszer előállítás érdekében. Emellett a családi gazdaságokat szeretnék szövetkezeti rendszerbe terelni, ahol teljes értékláncban az alapanyagtól a kész termékig, hozzáadott értéket tudnak termelni.

Kozma Mónika szerint Székelyföldön üdvös lenne egy erdőalap létrehozása is, továbbá az erdei, bogyós gyümölcsök hasznosítását ösztönöznék, hiszen ezekre nagy a kereslet, de jelenleg az erdőkben megtermett gyümölcsök 5 százalékát tudják törvényesen hasznosítani. A turizmus területén az épített örökségre, gyógyturizmusra, az ökoturizmusra és a gasztro és borturizmusra épülő vendéglátást támogatnák. A humán erőforrás fejezet esetében pedig a vállalkozók életét kívánják segíteni, így cégek bevonásával duális képzéseket, illetve célzott ösztöndíj programokat támogatnak.