A bajnoki címvédő Sepsi-SIC szombat este 32 pontos fölénnyel győzte le ősi riválisát a Târgoviste csapatát a 2018–2019-es női kosárlabda idény első fordulójában. A Sepsi Arénában, lelkes hazai szurkolótábor előtt, mutatkozott be a zöld-fehér csapat szinte teljesen kicserélődött játékoskerete. A sepsiszentgyörgyi kosaras lányok különösebb nehézség nélkül 101–69 arányban diadalmaskodtak Târgoviște felett.

Kosáröröm a Sepsi Arénában | Fotó: Kovács Zsolt

A Sepsi-SIC már az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést, bár az első negyedben még a vendégek is tartották velük a lépést. A második negyedben is a Zoran Mikes által irányított csapat akarata érvényesült, Ioana Ghizilă és Angelika Slamová egy-egy hárompontosával kezdődött a második játékrész, de a palánk alatt jól teljesítő Kristina Higgins játékára nem volt ellenszere Cătălin Tănase együttesének, így a házigazdák 13 pontos előnnyel vonulhattak szünetre (44–31).

A Székely Légió szurkolói az aradi vértanúkra is megemlékeztek. A mérkőzés első szünetében a vezérszurkoló hangosan felolvasta a 13 vértanú nevét, ezzel egy időben a szurkolók magasba emelték fényképeiket és egy „Tisztelet a hősöknek” bannert is. A Sepsi Arénában összegyűlt nézők felállva énekelték el a Kossuth-nótát, az 1848–49-es szabadságharc legnépszerűbb toborzó dalát.

Az aradi vértanúk fényképét is kihelyezték a Sepsi Aréna falára | Fotó: Kovács Zsolt

A harmadik negyedben, amikor mindkét csapat bevethette tapasztaltabb játékosait – mivel a szabály szerint ugyanis az első két negyedben kötelező pályán tartani két hazai U23-as játékost – már kiegyenlítettebb lett a játék, sőt Ancuța Stoenescunak dobásainak köszönhetően a Târgoviste valamennyit le is faragott hátrányából. A negyedik negyedben viszont már a fáradság jelei mutatkoztak a vendégcsapaton, a Sepsi-SIC pedig valósággal átgázolt ellenfelén, tíz perc alatt 35 pontot szereztek.

Játszik a csapat! | Fotó: Kovács Zsolt

A Sepsi-SIC legeredményesebb játékosa a dupla-duplával záró (22 pont és 15 lepattanó) Kristina Higgins volt, viszont Ioana Ghizilă (22 pont) és Peyton Whitted (21 pont) teljesítménye is figyelemre méltó. A Zoran Mikes irányította kosárlabdázók a második fordulóban, október 13-án az Aradi ICIM vendégeként lépnek pályára, majd október 20-án a Brassói Olimpia ellen játszanak a Sepsi Arénában.

Kosáröröm a Sepsi Arénában | Fotó: Kovács Zsolt