Megszerezte az idény első győzelmét a Sepsi OSK. A sepsiszentgyörgyi piros-fehér csapat vasárnap este, hazai pályán győzte le az előző szezon kupagyőztesét az Universitatea Craiova csapatát. A bajnokság második fordulójában Ibrahima Tandia góljával sikerült mindhárom pontot bezsebelnie a sepsiszentgyörgyi csapatnak, így óriási örömet szerzet a háromszéki szurkolóknak.
Az összecsapás első félidejében ugyan több jó helyzete is volt a Sepsi OSK-nak, de azokat nem sikerült hálóba küldeni. A határozott játékot mutató piros-fehér csapat már a mérkőzés 3. percében megszerezhette volna a vezetést, de Prosser Dániel közelről a kapu fölé lőtte a játékszert. Később Ibrahima Tandia lőtte kapura a labdát, amit az ellenfél kapusa védeni tudott. Ugyancsak az első félidőben Fülöp Istvánnak adódott meg a lehetőség, hogy kapura küldje a labdát, de az megakadt a védőkben.
A második félidőben Eugen Neage edző csereként pályára küldte Yasin Hamed-et, aki jobboldalról a kapu elé ívelte a labdát, amit Ibrahima Tandia a hálóba fejelt, ezzel be is állította az 1-0-ás végeredményt. A második játékrészben is volt még néhány helyzete a sepsiszentgyörgyi csapatnak, amit nem tudott értékesíteni. Összességében a bajnokság második fordulójában sokkal összeszedettebb és eredményesebb játékot mutatott a Sepsi OSK, mint az első fordulóan, amikor kikapott az újonc Szebeni Hermannstadt csapatától.
Ezt értékelte is Eugen Neagoe edző, aki a mérkőzést követően rámutatott, hogy a szebeni csapat ellen nem úgy kezdték a bajnokságot, ahogyan azt tervezték, viszont Craiova ellen már kiváló játékot mutattak, nem engedték az ellenfélnek, hogy kibontakozhasson a támadójátékuk. A tréner a sepsiszentgyörgyi szurkolóknak is megköszönte, hogy folyamatosan támogatták kedvenceiket.
A Sepsi OSK idei szezonbeli első győzelmével a rangsor hatodik helyét foglalta el. A piros-fehér csapat következő mérkőzését, szombaton 18 órától idegenben, az Astra Giurgiu otthonában játssza.