A háromszéki érettségiző diákokat lepontozó tanárok felelősségre vonását kérte a tanügyminisztertől Benkő Erika. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ képviselő keddi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy háromszéki szülők és tanárok megkeresésére intézett levelet a tanügyminiszterhez, akinek felhívta figyelmét arra, hogy Kovászna megyében nagyon sok megóvott román nyelv és irodalom érettségi dolgozat esetében jelentős – 2 -3 jegynyi – eltérések voltak az eredetileg kapott és a fellebbezés utáni jegyek között. Volt eset Sepsiszentgyörgyön, amikor egy diák első alkalommal 3.80-at kapott, megóvás és újra javítás után 6.95-öt, hívta fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi politikus.
„Arra kértem a tanügyminisztert, hogy azokat a pedagógusokat, akik nem megfelelően osztályoztak, vonják felelősségre, hiszen a fiatalok jövőjéről van szó. Nem mindegy ezeknek a fiataloknak, hogy mennyi az érettségi átlaguk, hiszen ettől függ az, hogy tudják-e folytatni a tanulmányaikat és az is, hogy hol”, mondta Benkő Erika, aki azt is kérte a tárcavezetőtől, hogy a román dolgozatok javításakor magyar anyanyelvű tanár is legyen a javító bizottság tagjai között, tekintettel arra, hogy a magyar diákoknak nem anyanyelvük a román, és ez a tanárok elmondása szerint azonnal észrevehető a dolgozatok javításakor.

Benkő Erika szerint mielőbb alkalmazni kellene a tanügyi törvény azon előírását, hogy a román nyelvet a jobb elsajátítás érdekében differenciált módon tanítsák és ez vonatkozzon ez az érettségire is.
A szász államfő abszurd kifogása!
Benkő Erika keddi sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte, hogy a szász államfőnek gondjai vannak a nyelvi kisebbség fogalmával. Ezzel arra utalt, hogy Klaus Johannis államfő arra hivatkozva küldte vissza a parlamentnek a tanügyi törvény módosítását, hogy az zavaros részeket tartalmaz, szerinte a törvényhozói testületnek pontosan meg kell határoznia a jogszabályban szereplő nyelvi kisebbség fogalmát. „Azt gondolom, ezzel a lépésével is csalódást okoz a magyar közösségnek, mely egyöntetűen támogatta őt megválasztásakor. Nehezen hihető, hogy egy erdélyi szász ne értené pontosan a nyelvi kisebbség fogalmát, hiszen maga is egy nyelvi kisebbséghez tartozik, és ez a cselekedete sajnos pontosan tükrözi azt a magatartást, amit elnöksége alatt végig tanúsított az erdélyi magyarsággal szemben: nemcsak hogy nem támogatta a magyar közösség jogainak bővítését, de akadályozta azt” – fogalmazott Benkő Erika.