Sepsiszentgyörgyön mutatták be szerdán a budapesti Rusznák EmeseMesi mesék avagy legkedvesebb firkáim című könyvét. A szerző mozgássérült, kerekesszékkel közlekedik, és már több mint tíz éve részt vesz a Romániai Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókja által a Benedekmezőn szervezett mozgássérült-táborban, ahol történetei egy része ihletődött.

A sepsiszentgyörgyi belvárosi református templom gyűléstermében szervezett könyvbemutatón a táborozók is részt vettek, Róth Levente református lelkész a szerző beszélgetőtársa elmondta, azért is különleges élmény olvasni a Mesi meséket, mert a táborokból rengeteg kép, élmény és emlék elevenedik meg. Rusznák Emese felidézte, pár évvel ezelőtt körvonalazódott a gondolat, hogy a feszültségek levezetésére született „firkáiból” könyv szülessen, aztán túlnőtt rajta a projekt, a Magyar Evangélikus Egyház anyagi, szellemi, és erkölcsi támogatásával valósult meg.

Rusznák Emese könyvbemutatója | Fotó: Kovács Blanka

Ha az ember át tud lépni a problémáján, kívülről látja azt, könnyebben megtalálja a megoldást, összegezte tapasztalatait az író. „Megtanultam együtt élni a helyzettel, állapotként tekintek rá, nekem ezt dobta a gép, sírdogálhatnék, hogy én szegény sérült vagyok, mi lenne, ha nem ez lenne, de nem nagyon szoktam”- mondta Rusznák Emese.

A könyv egy bizonyságtétel, mély teológiai igazságokat mond ki egyszerűen, elgondolkodtat és kérdéseket vet fel, a történeteket átszövi a hit, fogalmazta meg a kötetről Róth Levente. Szerinte, a könyv és a szerző két utat is bejár, az egyik befele vezet, a másik a többi emberhez szóló üzenetet közvetíti. A könyvhöz hangoskönyv is tartozik, a történeteket Huszárik Kata színművész olvasta fel, és rajta van a zenészek felajánlásával egy Presser Gábor és egy Tankcsapda dal.

A sepsiszentgyörgyi Benedekmezőn szervezett mozgássérült táborban jelenleg 134-en vesznek részt, 48 mozgássérült és kísérőik. A táborban harminc önkéntes tevékenykedik, mondta el Tischler Ferenc a szervező Romániai Máltai Szeretetszolgálat főtitkára.