Háromszék gazdasági jövőképéről tanácskoztak a megyei önkormányat által szervezett konferencián. Tamás Sándor tanácselnök szerint az önkormányzat a törvény által előírt feladatok mellett önként vállalt tevékenységekkel próbálja segíteni a fejlődést, így hangsúlyt fektetnek a turizmusra, a hagyományőrzésre, a kultúrára, és a közösségépítésre.
Rámutatott, az a különbség a helyi és a bukaresti politikusok között, hogy a fővárosban a pénzek elköltését tartják szem előtt, míg Háromszéken programokban gondolkodnak, azokhoz keresnek szakembereket és finanszírozási forrásokat.
Mikrorégiós fejlesztéseket tartják szem előtt, így például az Erdővidéki úthálózat korszerűsítésére 135 millió lejt pályáztak. Azt szeretnék, hogy a következő tíz évben a megyei utak 90 százalékán legyen jó minőségű aszfalt, ez az arány jelenleg 75 százalék.
A megye településeinek 95 százalékában szeretnék kiépíteni a víz-, és csatornarendszert, ez most 50 százalékában létezik. Nagyobb hangsúlyt fektetnek a szakoktatásra, és a felnőttképzésre, emelnék ezek szintjét, mert mint Tamás Sándor mondta, „eddig ezzel nem foglalkoztak eleget”. Tamás Sándor szerint erdélyi szintű együttműködésre is szükség van, hiszen már egyre többen felismerték, hogy Bukarest visszahúz.
A világ nem várja meg, hogy utolérjük, Székelyföldnek fel kell zárkóznia a technológia fejlődésével, fogalmazta meg a Háromszéki gazdaság jövőképéről szervezett konferencián Édler András. A Kovászna megyei kereskedelmi kamara elnöke szerint jelenleg a gazdaság összforgalmának 2,1 százalékát teszi ki a turizmus, és 1,45 százalékát az informatika, ezért van ahova felfejlődni, ez a két iparág megerősítésén dolgozni.
A gazdasági szakember szerint meg kell nézni, hol tartanak a nagyok a turizmusban. Például hűségprogramokat vezetnek be, a szobákban fitnesz szolgáltatásokat, okos szobát kínálnak és teret nyer a mesterséges intelligencia. A technológia fejlődését Háromszéken sem tudjuk megkerülni, véli Édler András, aki szerint az innovatív trendeket kell integrálni a háromszéki turizmusban is, hiszen ma már a vendégfogadó szilvapálinka már nem elég.
A kereskedelmi kamara elnöke arról is beszélt, hogy amire a 2016-ban született fiatalok elvégzik az egyetemet, a jelenlegi szakmák 47 százaléka megszűnik vagy teljesen átalakul. A Háromszéken is jelen levő készruhaipar, a gépkocsigyártás, a hagyományos kereskedelem online felületekre tevődik át. Ezekkel a kihívásokkal Székelyföld, Háromszék is szembe kell nézzen, fontos, miként zárkózik fel, szögezte le a szakember.