Idegesíti a románokat az autonómiastatútum de a “magyar közösség” kifejezést is sérelmezték a bukaresti parlamentben. Szerdán, minden román parlamenti párt képviselője az autonómia ellen foglalt állást az autonómiastatútum szenátusi vitáján. A tervezetről jövő kedden szavaznak, a Szenátus a döntő ház, a képviselőház korábban már elutasította a kezdeményezést.

A szerdai vitán minden román politikus egyértelművé tette, hogy pártja a törvénykezdeményezés ellen fog szavazni, amit sokan botrányosnak, alkotmányellenesnek, idegesítőnek vagy sértőnek neveztek. Kulcsár-Terza József képviselő a statútum beterjesztője megismételte érveit, miszerint az autonómia nem alkotmányellenes, nem jár határmódosítással.

Titus Corlățean szociáldemokrata párti szenátor elutasította a „magyar közösség” kifejezés emlegetését, a Romániában hivatalosan használt „nemzeti kisebbség” fogalom helyett, arra hivatkozva, hogy Bukarest nem közösségi, hanem egyéni jogként szavatolja az identitás megőrzését. Cristian Chirteș Maros megyei liberális párti szenátor úgy fogalmazott, idegesítő, hogy 150 romániai település számára párhuzamos kormányzást képzelnek el.

Az autonómia tervezet mellett egyedül Táncos Barna RMDSZ szenátor állt ki, aki felszólalásában a nyílt párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, nemzetközi példákkal támasztva alá, hogy a különböző autonómiaformák több száz éves történelmi ellentéteket oldottak fel. „A párbeszéd visszautasítása nem vezet bizalomhoz és fejlődéshez”- szögezte le.

Kulcsár-Terza József a Sláger Rádiónak elmondta, zavaró, hogy sem a szakbizottságokban nem volt érdemi vita, a plénumban is csak politikai nyilatkozatok hangzottak el, az ülésvezető pedig úgy zárta le a vitát, hogy nem hagyott neki lehetőséget arra, hogy a felvetésekre válaszoljon. „Ennek ellenére az idő engem igazol. Be kell nyújtani a statútumot, beszélni kell róla”- mondta a politikus.