Az illyefalvi Molnár Mihály székely kapujára, illetve a tűzoltószertárra kitűzött zászlaját múlt hétfőn letépték a Dinamo futballcsapat drukkerei, tájékoztat az RMDSZ háromszéki szervezetének sajtóirodája. Molnár Mihály portájáról második alkalommal lopták el a székely zászlót a randalírozók, ennek ellenére ő kitart nemzeti öntudata mellett. „A székely kapura székely zászló jár. S ahányszor leveszik, én annyiszor teszek vissza mást” – nyilatkozta Molnár Mihály, aki az édesapjától örökölt magyar címeres lobogót is kitűzi minden magyar ünnepen.

Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke székely zászlót ajándékozott az illyefalvi férfinak. „Ha egy székely zászlót letépnek, kettőt teszünk helyébe” — fogalmazott Tamás Sándor. A politikus illyefalvi látogatása során további nyolc portára kopogott be Fodor Imre helyi polgármesterrel, és adtak székely lobogót, többek között Vass Gabriellának is, aki szemtanúja volt az esetnek. Elmondása szerint egy Ilfov megyei rendszámú személyautó megállt a kapu előtt, egy férfi kiszállt belőle és letépte a zászlót.

Fodor Imre, Molnár Mihály és Tamás Sándor újra kitűzték a székely zászlót Illyefalván | Fotó: Vargyasi Levente

Mint arról beszámoltunk a Dinamo egyik szurkolója a Sepsi OSK elleni mérkőzés utolsó perceiben magyar zászlót lopott a helyi drukkerektől, és Szotyorban a református temetőkertben is valószínű ők tépték le a székely zászlót. Tamás Sándor kiemelte: „Azt látjuk, hogy egyre többen érdeklődnek a székely zászló iránt. (…)a A bukarestiek nem szeretik, a székelyek pedig annál inkább, éppen ezért hoztunk Illyefalvára, és még fogunk vinni más településre is.”

Fodor Imre, Illyefalva polgármestere az eset kapcsán elmondta: „Mindenképpen ez provokáció volt, mi pedig úgy gondoljuk, hogy nem erőszakkal kell viszonyulnunk ehhez a helyzethez, hanem úgy, ahogy egy focimeccsen, amikor csúnyán kiabáltak a szentgyörgyi szurkolóknak, mi tapssal válaszoltunk. Ezzel a helyzettel pedig úgy van, hogy ha elvitték mást teszünk, ha kettőt visznek el, négyet tűzünk helyette.”

hirdetés