Tizenhárom pályamunka érkezett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által, az állomási tó rendezésére meghirdetett ötletbörzére. A mesterséges tavon néhány évtizeddel ezelőtt még csónakázni, télen pedig korcsolyázni lehetett. A víz szintje azonban folyamatosan apadt, mert az alacsonyabban fekvő Olt folyóból kellett pumpálni, ez a kiadás megnehezítette a tó fenntartását. Tavaly annyira megcsappant a vízszint, hogy tömegesen pusztultak el a halak, akkor a tavat végleg lecsapolták.

Az önkormányzat szeretné rendezni és valamilyen funkciót adni ennek a területnek, ezért ötletbörzét hirdetett. A látványterveket lakossági fórumon mutatták be készítőik, a jelenlévők szavazhattak is kedvenceikre, de az ötleteket egy bizottság is értékeli. Az állomási tónak új rendeltetést szánó látványterveket egy kivétellel mind sepsiszentgyörgyi fiatalok készítették.

Ötletbörze az Állomási-tó rendezésére | Fotó: Vargyasi Levente

A javaslatok változatosak, van aki teljesen felszámolná a tavat, van aki megtartaná teljesen vagy csak egy részét, de minden ötlet a fiatal generáció az érdeklődését tükrözi: sétányok és bicikliutak mellett megjelentek a gördeszka-parkok, sportlétesítmények, és közös elem volt a kulturális rendezvények számára alkalmas terek kialakítása, bárok és teraszok létesítése is. Ugyancsak fontos és visszatérő szempont volt szinte minden ötlet esetében a közösségi kohézió, akár összefogással megvalósított fejlesztések, a városnegyedek összekapcsolása, valamint egy, több igényt kielégítő, minőségi, de nem kizáró jellegű szabadidős tér kialakítása.

Czimbalmos Csaba, városmenedzser, a zsűri elnöke elmondta: örvend, hogy sok fiatal érdeklődik az állomási tó helyzetéért és a városért, hogy aktívan részt akarnak venni a városkép alakításában, szerinte a legnagyszerűbb az lenne, ha az összes pályamunkát egy nagy tervbe lehetne összeilleszteni. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Regionális Operatív Programtól szeretne pénzt lehívni a használaton kívül levő zöldövezetek hasznosítására, amelynek egyik feltétele, hogy a terület tíz százaléka beépüljön, sétányok, futópálya vagy játszótér létesüljön.

hirdetés