Sepsiszentgyörgyön visszásságokat szül a Sepsi OSK focicsapat körüli felfokozott figyelem. A klub vezetősége belső kivizsgálást végzett és kiderült, hogy megalapozottak azok a szurkolói elégedetlenségek, miszerint a klub egyes dolgozói a keddi pénztárnyitás előtt „pult alatt” nagy mennyiségű jegyet vásároltak fel, vélhetően azért, hogy ismerőseiket kiszolgálják vagy annak reményében, hogy azt majd drágábban eladják a hétfői Sepsi OSK – Dinamó Bukarest mérkőzés iránt érdeklődőknek.

A szurkolói felháborodást az okozta, hogy kedden sokan már hajnalban sorban álltak a fociklub pénztárai előtt, hogy biztosan kapjanak belépőt a hétfői mérkőzésre. A tíz órai pénztárnyitáskor hatalmas sorban álltak már a szurkolók. Akik korábban álltak sorba meglepődve értesültek, hogy a jobb lelátást biztosító helyekre nincsenek már jegyek, a később érkezőknek gyanús lett az is, hogy húsz perccel a nyitás után már 2000 jegy elkelt. Kedden 13 órakor pedig közölték, hogy minden jegy elfogyott a 4300 férőhelyes stadionba, így nagyon sokan csalódottan kellett távozzanak.

Több szurkoló a közösségi oldalon rótta fel a Sepsi OSK vezetőségének, hogy nem volt tisztességes a jegyárusítás. A fociklub vezetősége ma közleményben tájékoztatott, hogy figyelemmel kísérték a Sepsi OSK – Dinamo Bukarest mérkőzés jegyeladásaival kapcsolatos felháborodást, amelyet alapos, több órán át tartó belső felmérés alapján jogosnak ítéltek.

Ezúton kérünk elnézést mindazoktól, akik nem jutottak belépőhöz, holott hosszú órákon át álltak sorban. Vizsgálatunk során beigazolódott, hogy belső visszaélések történtek a jegyeladások során, amelyeket azonosítottunk, elkövetőiket pedig megfelelő következményekkel sújtjuk. Meghoztuk a megfelelő intézkedéseket, a továbbiakban pedig igyekszünk elkerülni a hasonló, a klub arculatát és szurkolók hangulatát egyaránt romboló hibákat. A közeljövőben igyekszünk kárpótolni hűséges, a klub vezetőségének tudtán kívül hátrányba sodort híveinket”, írja közleményében a Sepsi OSK vezetősége.

Hatalmas sor a Sepsi OSK pénztáránál | Fotó: Sepsi OSK szurkolói oldal

A kényelmetlen történet kapcsán állást foglalt a Sepsi OSK főtámogatója, Diószegi László is, aki Facebook közösségi oldalon közzétett bejegyzésében így fogalmaz: „Egy alapos belső kivizsgálás bebizonyította, hogy valóban történtek visszaélések a jegyeladások körül. Ugyanis egyes klubalkalmazottak, kihasználva, hogy a vezetőség hétfőn Botosani-ban volt, alaposan bevásároltak a jegyekből. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez nálunk megtörténhet. Ezért a felelősök keményen meg lesznek büntetve.”

Diószegi László magyarázata szerint a belső kivizsgálás arra mutatott rá, hogy két helyszínen árultak jegyeket, ezért tudott elfogyni három óra alatt 2670 darab belépő. „Szinte mindenki nyolc jegyet vásárolt, így állt össze a fenti szám. A szurkolótábor 400 jegyet igényelt, az OSK gyerekcsapatainak 170 jegyet tettünk félre, a szponzorok 220 jegyben részesültek, az OSK-játékosok családtagjainak 66 jegyet juttattunk. A megmaradt 788-at a klub alkalmazottai vásárolták meg a vezetőség engedélye nélkül. Így jön ki a 4300 eladott jegy.”, magyarázta Diószegi László, aki szerint mivel a Dinamo szurkolói is jönnek a hétfői mérkőzésre, nem árusíthatnak több jegyet.

A Sepsi OSK főtámogatója elnézést kér mindenkitől, aki kedd reggeltől hosszú sort állt ki, mégsem jutott jegyhez. „A hibát teljesen jóvá tenni nem lehet, az időt nem fordíthatom vissza, de szeretném, ha azok, akik a sorban állás ellenére nem jutottak jegyhez, pénteken jelentkeznének a klub székhelyén egy apró ajándékért. Sokan alaptalanul vádolnak azzal, hogy ismerőseim, barátaim jegyhez jutottak általam. Ez nem igaz, még a pékségem alkalmazottai sem kaptak jegyet tőlem. Van is ebből balhé… A továbbiakban szigorúan szabályozzuk a jegyekhez való hozzáférést.

Enyhe kárpótlásnak szánom, hogy hétfőn a városközpontban óriásképernyőn lehet majd nézni a mérkőzést”, írja Diószegi László, aki így zárja bejegyzését: „nagyon sajnálom a történteket, és remélem, hogy nem veszítettük el az egymás iránti bizalmat. Hajrá OSK!”