Több száz kórházigazgató sereglett össze hétfő Bukarestben, Viorica Dăncila kormányfő meghívására, aki az átiratban úgy fogalmazott, “azokkal szeretne találkozni, akiknek gondjaik vannak a bérpótlék-szabályzat gyakorlatba ültetésével”, majd a megbeszélésen úgy üdvözölte őket: „örül, hogy ilyen sokan eljöttek”.

András-Nagy Róbert a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház igazgatója a Sláger Rádiónak elmondta: a jelenlevők visszásságokról, méltánytalan helyzetekről számoltak be, országos szinten ugyanazokkal a gondokkal küzdenek. A kormány válasza minderre az volt, hogy létrehoznak egy munkacsoportot, amely a megbeszélésen elhangzottak alapján javaslatokat fogalmaz meg a további teendőkről.

A sepsiszentgyörgyi kórházigazgató szerint az mindenképpen előrelépés, hogy megemelték az orvosok és az asszisztensek fizetését, ám a pótlékoknál olyan különbségeket vezettek be, amivel „összeugrasztják” a szakembereket. „A pótlékok jelenlegi szabályozása akkora káoszt eredményezett, amilyen soha nem volt a rendszerben. Aki összeállította életében nem járt kórházban”- fogalmazta meg a menedzser.

András Nagy Róbert a sepsiszentgyörgyi kórház menedzsere | Fotó: Kovács Zsolt

Meglátása szerint nem méltányos, hogy egy kisvárosi kórház kiadhatja a legmagasabb pótlékokat, miközben a bonyolult eseteket továbbküldi. Vagyis ott egy sebész többet keres, mint egy sürgősségi kórházban, ahol sokkal összetettebb esetek megoldására van kapacitás, felszereltség. Méltánytalan az is, hogy a sebészeten 15 százalékos a pótlék, a tüdőosztályon 85 százalék, a kórbonctan orvos pótléka annyi, mint kezdő szakorvos fizetése – sorolta az igazgató.

hirdetés