A sepsiszentgyörgyi Vérközpont vezetője szerint, a tájékoztató kampányaik is hozzájárultak az önkéntesek számának növekedéséhez. Andy Rosin a Vérközpont igazgatója elmondta, idén naponta átlag 13 véradó jelentkezett, míg tavaly ez az átlag napi hét volt.
Az igazgató kifejtette, országos szinten csökken a véradók száma, ám Kovászna megyében ez éppen fordítva történik. Meglátása szerint, Háromszéken elsősorban humanitárius megfontolásból jelentkeznek véradásra az emberek, és nem az ételjegyért.
„Az utóbbi időszakban megjelent az a véradó, akit mindig is szerettünk volna megszólítani, aki civil elkötelezettségből ad vért. Van egy réteg, de ők sokkal kevesebben vannak, akik az ételjegyekért jelentkeznek véradásra. A harmadik kategória az esetleges véradó, aki célirányosan ad vért, a bajba került rokonnak, szomszédnak, ismerősnek. Ezek száma is növekszik”- részletezte az igazgató.
Áprilisban a városnapokra készülnek nagyszabású népszerűsítő akcióval. Hamarosan a délutáni programot is visszavezetik, ezt a téli időszakban a felújítási munkálatok miatt függesztették fel. Ezzel az a céljuk, hogy azok is jussanak el véradásra, akik nem szívesen hiányoznak a munkahelyükről.