Húsz százalékkal csökkentik az idei Szent György Napok költségvetését, de a minőségből nem engednek, jelentette be hétfői sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere az április 21-e és 29-e között sorra kerülő 27. Szent György Napok fontosabb fellépőit ismertetve elmondta, hogy a nyitóhangversenyre hagyományosan a Krisztus Király római katolikus templomban kerül sor, ahol egy „szuperprodukcióval” indul a városünnep. Carl Orff – Carmina Burana című zeneművét ugyanis három zenekar, öt kórus és három szólista adja elő.

A sepsiszentgyörgyi Georgius és a Csíki kamarazenekar kiegészül a marosvásárhelyi filharmónia zenekarának hangszereseivel, de fellép a Vox Humana kamarakórus, a Pro Musica kamarakórus, a Canticorum női kar, a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkara, a Krisztus Király templom Laudate kamarakórusa, valamint Sebestyén-Lázár Enikő sepsiszentgyörgyi szoprán, valamint a bukaresti opera művészei: Valentin Racovean tenor és Ştefan Ignat bariton. Vezényel a brassói Steffen Schlandt.

Szent György napokat bevezető sajtótájékoztató | Fotó: Vargyasi Levente

A hagyományokhoz híven, a kilenc napos eseménysorozat két részből tevődik össze: a szombattól csütörtökig tartó kulturális hétből és a háromnapos fesztivál hétvégéből. Mivel a személyi jövedelemadó csökkentése miatt, idén hétmillió lejjel kevesebb Sepsiszentgyörgy bevétele, ezért a városnapok költségvetését is visszavágták. A szervezők szerint a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idén 800.000 lejjel járul hozzá a városnapok költségvetéséhez, ezt az összeget különböző támogatásokból és vásári bevételekből egészítik ki.

A kevesebb pénz miatt az egyik leglátványosabb változás, hogy idén csak egy nagyszínpadon zajlanak majd a koncertek, előadások. Felszámolják a Szent György téri színpadot, kevesebb előadót, fellépőt szerződtetnek. Idén Művészeti iskola melletti ‘56-os emlékparkban lesz egy kisebb színpad, ahol a tanintézetek diákjai, tánccsoportok, együttesek lépnek fel. Tervek szerint a főtéri nagyszínpad a prefektúra előtt kap helyet. Emellett a Szent György térről a csendesebb 1956-os emlékparkba költözik a másik színpad, de idén is felállítják a kultúrkerti színpadot a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, a borudvarral együtt, az Ifjúsági színpad pedig idén is a polgármesteri hivatal parkolójában kap helyet.

Antal Árpád polgámester beszél az idei Szent György Napokról | Fotó: Vargyasi Levente

Antal Árpád polgármester szerint az idei Szent György Napokon fellép Gáspár Laci, az újra alakult Compact B zenekar, a Moldova köztársaságban született Irina Rimes, a magyarországi Wellhello hip-hop csapat és az Anima Sound System, valamint Szikora Róbert és az R-GO. A helyi zenekarok közül a Szempöl Offchestra és a Transymania zenekar lép színpadra. A zárókoncertet pedig a németországi Alphaville adja és az idei városnapok is látványos tűzijátékkal ér véget.

A kézműves vásár a Székely Nemzeti Múzeum előtt, a Kós Károly utcában, a Mihai Viteazul Főgimnázium és a Kriza János utca sarka között, illetve a Gróf Mikó Imre utcában lesz. A lacikonyhákat a Lábasház elé, a Kórház utca és a Gróf Mikó Imre utca közé állítják fel. A Kórház utca-Kriza János utca útvonalat nem zárják le a közúti forgalom előtt.

Diszkriminációra panaszkodnak a román közösség képviselői

Egy román civil szervezet próbál etnikai színezetet adni a Szent György Napi változásoknak. Az idei városnapok programját ismertető hétfői sajtótájékoztatón egy román újságíró, Maria Graur, a Ioan Lăcătuşu által alapított Despărţământului ASTRA nevű egyesület nevében hosszasan ecsetelte, hogy az általuk meghívott híres román népdalénekes nem léphet fel egy kis színpadon. Azt követelte, hogy ha megszüntetik a Sugás áruház előtti színpadot – amelyet magáénak tartott a román közösség -, akkor a meglevő egyetlen főszínpadon kell helyet kapjon Matilda Pascal Cojocărița népdalénekes.

Maria Graur-t nem győzte meg a polgármester érve, hogy a főszínpadon soha nem léptek fel népdalénekesek, sem magyarok, sem románok, és azt a javaslatot sem fogadta el, hogy meghívottja valamelyik kisebb színpadon énekeljen. A sajtótájékoztató előtt különben kihallgatáson volt a polgármesternél, és értesülésünk szerint a Diszkriminációellenes Tanácsnál is kész feljelentést tenni a városnapok szervezési elve miatt.

Antal Árpád arra kért mindenkit, hogy lépjenek túl ezen a megközelítésen, ne próbáljanak etnikai színezetet kölcsönözni a városnapoknak. Rámutatott: idén hét együttes lép fel a főszínpadon, ebből egy német, kettő román, és három magyar.