Kezdődik a női kosárlabda kupa nyolcas döntője. A házigazda Sepsi SIC kosárlabdaklub esélyesként áll pályára, de a kupában nem lehet megjósolni a győztest, hiszen sorozatban három meccset kell megnyernie annak a csapatnak, amely győzni szeretne, mutatott rá Zoran Mikes. A sepsiszentgyörgyi csapat edzője szerint fontos lesz az, hogy a csütörtöktől vasárnapig tartó sorozatban telt ház előtt játsszanak, mivel a szurkolók rengeteg energiát adnak a csapatnak. A Székely Légió szurkolótábor ugyanakkor arra kéri a háromszékieket, hogy öltözzenek zöld-fehérbe a Sepsi SIC mérkőzései idejére.
Zoran Mikes vezetőedző úgy érzi a zöld-fehér mezes csapat készen áll a kupadöntőre, annak ellenére, hogy az elmúlt két hétben csapat hét játékosa játszott különböző országok válogatottjában, így nem tudtak a klubjukban edzeni. A Sepsi SIC edzője szerint teljes erőbedobással fognak küzdeni, hogy visszaszerezzék a kupát, ugyanakkor könnyű elbukni, mivel sorozatban három mérkőzést kell megnyerni az első helyezéshez. A sepsiszentgyörgyi kosárlabdacsapat 2015-ben és 2016-ban hódította el a Román Kupát.
A Sepsi SIC menedzsere, Rusz István szerint jól haladnak a kupadöntő sorozat előkészületeivel, bíznak abban, hogy sikerül megoldani a Sepsi Aréna fűtés gondjait. Akárcsak az egy héttel korábban lezajlott férfi kupadöntő esetében, a női sorozatban is 50 lejért lehet bérletet váltani a Városi Szervezőirodában, a napi két mérkőzésre érvényes belépőért 15 lejt, egy mérkőzésre pedig 10 lejért lehet jegyet vásárolni a Sepsi Arénában. Kiskorúaknak ingyenes a belépés.
A négynapos kosárlabda eseményre az érdeklődők a városi autóbuszokkal is kijuthatnak a Sepsi Arénához, a jegyek ára 2 lej. A tömegközlekedési eszközök csütörtökön 16.40-kor, 19.15-kor és 19.30-kor indulnak a Gólya utcai végállomástól, majd az állomás negyed érintésével mennek a sportlétesítményhez. Pénteken 16.40-kor és 19.30-kor indulnak útnak, míg szombaton 16.30-kor, 16.45-kor és 19.30-kor startolnak. A vasárnap a döntőre két autóbusz indul, az első 16.30-kor, a második pedig 16.50-kor. Az autóbuszok a mérkőzések vége után is a szurkolók rendelkezésére állnak.