Vasárnap nyílik a Sepsi Aréna melletti fedett műjégpálya. A magyar kormány 1 millió eurós támogatásával a Székelyföldi Jégkorong Akadémia által megépített, sátorborítású korcsolyapályán ezentúl szeptember és április között biztosított lesz a korcsolyázási lehetőség, így Sepsiszentgyörgy visszakerülhet a hazai jégkorong térképére, oda ahol néhány évvel ezelőtt méltán volt. A légtartásos sátor telepítési munkálatai befejeződtek, a műjégpálya üzemel, viszont még néhány, kinti területrendezési munkálat folyamatban van.

A hivatalos átadóra vasárnap 11 órától kerül sor, de azelőtt néhány szerencsés városlakó soron kívül is kipróbálhatja a jégpályát, ha részt vesz az önkormányzat Facebook játékán, tájékoztat a városháza sajtóirodája. Az átadási ünnepség vasárnap 11 órakor kezdődik az ünnepi beszédekkel, ezt követően Ft. Szabó Lajos címzetes kanonok áldást mond. Az ünnepi programban közreműködik a Székely Mikó Kollégium diákkórusa. A megnyitó sport programmal folytatódik, déli 12 óra és délután 17 óra között a kis jégkorongozók mutatkoznak be, hiszen a Sepsi Kupa U8-U10-es korosztálya 16 csapatának mérkőzéseit tekinthetik meg az érdeklődők, délután 17.30-tól pedig a Királypingvinek ifjúsági csapata játszik a Felcsík SK U14-es csapatával.

Sepsiszentgyörgyi sátorborítású jégpálya | Fotó: Vargyasi Levente

A következő időszakban az új jégpályán edzenek majd a sepsiszentgyörgyi hokisok, illetve itt folytatják az önkormányzat által támogatott „Bevezetés a sportba” programot, amelynek keretében korcsolyázni tanítják a nagycsoportos-, előkészítő- és első osztályos diákokat. A pálya a nagyközönség számára is nyitott lesz, a közkorcsolyázás programjának kialakítása még zajlik.

A szervezők, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia, a Sepsi Rekreatív, és a Királypingvinek Jégkorong Klub játékra is hívják a sepsiszentgyörgyieket és környékbelieket. Az önkormányzat Facebook oldalán futó játékban nincs egyéb dolguk, mint lájkolni az erről szóló bejegyzést, és hozzászólásban jelezni, hogy kivel mennének szívesen korcsolyázni. A hozzászólók között 20 darab páros belépőt sorsolnak ki, ezek a szerencsés nyertesek a hivatalos megnyitó előtt, vagyis vasárnap 9.30-tól 10.30-ig kipróbálhatják Sepsiszentgyörgy új, fedett jégpályáját. 



Kernászt Huba, a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek Jégkorong Klub elnöke korábban emlékeztetett, hogy a városban 2003-ban zárták be a nyitott jégpályát, amely addig helyt adott a hoki csapatoknak. 2009-ben pedig néhány lelkes jégkorong szerető embernek köszönhetően létrejött a klub, amely életbe tartotta a jégkorong sportot. Jelenleg 4 korosztályban van ifjúsági hokicsapatuk, mintegy 50 fiatal jégkorongozóval foglalkoznak, de az új, sátorral fedett korcsolyapálya révén szeretnék megduplázni a hokizó gyerekek számát.

Miklós Ervin, a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek Jégkorong Klub képviselője korábban kifejtette: a Székelyföldi Jégkorong Akadémia által biztosított, sátorral födött versenyméretű jégpálya felállításával olyan visszafordíthatatlan folyamat indul el Sepsiszentgyörgyön, amelynek biztosan meglesz az eredménye. Az önkormányzat által indított korcsolyaoktatási programba mintegy 2000 előkészítő, első és második osztályos diákkal próbálják megszerettetni a mozgást, és a korcsolyapálya beindításával elkezdődik az oktatás is. Céljuk, hogy középtávon Sepsiszentgyörgynek ismét legyen felnőtt jégkorong csapata, helyi játékosokkal hiszen jelenleg minden feltétel adott, hogy profin szervezett jégkorong életet lehessen szervezni Sepsiszentgyörgyön.