A következő időszakban a vidéki településeken élő háromszékiektől gyűjti össze a fölöslegessé vált tárgyakat és elektronikai készülékeket a Tega köztisztasági vállalat. Ugyanakkor kénytelenek voltak újragondolni az elmúlt években sikeres „üvegért sört” akciót: idén 10 kg üvegért adnak egy sört, a korábbi 5 kg helyett.
A vidéki lomtalanítási akció március 18-án kezdődik Illyefalván és július közepéig tart. Ezidő alatt bejárják mindazokat a falvakat, ahol a Tega köztisztasági vállalat végzi a hulladékgyűjtést. Felhívják a figyelmet, hogy Sepsiszentgyörgyön nem lesz lomtalanítás, hiszen a megyeszékhelyen az Energia utcai hulladékudvarban folyamatosan leadhatóak a régi elektronikai készülékek, míg a régi bútorokat, előzetesen egyeztetve a 0267-310.123 telefonszámon, ingyenesen elszállítják a tömbházak vagy magánházak elől. Ugyanakkor arra kérik a sepsiszentgyörgyieket, hogy a kacatokat ne tegyék a szemeteskukák mellé.
A háromszéki köztisztasági vállalat a félreértések miatt felhívja a figyelmet, hogy az akció a lomok (fölöslegessé vált tárgyak) gyűjtésére és nem lomb (azaz falevelek) gyűjtésére vonatkozik. Olyan hulladékokat gyűjtenek, amelyeket máskor nem szállítanak vidékről, így régi bútorokat, gumiabroncsokat, textíliákat, illetve olyan háztartási cikkeket mint a tévékészülék, hajszárító, vagy rossz hűtőszekrény. A Tega az elektronikai cikkek ellenértékét jóváírja, így annyival kevesebbet kell majd fizetni a hulladékszállításért.
Tavaly nagy mennyiségű kacatot gyűjtött a Tega
Kovászna megyében tavaly 228.480 kilogramm használt gumiabroncsot, bútorokat és egyéb nagyméretű kacatot gyűjtöttek be, szemben a tavalyelőtti 185.200 kilogrammal. Az elektronikai hulladék mennyisége tavaly már alacsonyabb volt, 89.608 kg-ot gyűjtöttek be, szemben a 2022-es 99 277 kilogrammal. Ennek magyarázata, hogy az emberek már korábban megszabadultak a nagy méretű, régi tévéktől, hűtőktől, mosógépektől.
Az üveggyűjtő akciók során tavaly 507.430 kilogramm palackot gyűjtöttek, szemben a 2022-ben begyűjtött 423.454 kilogramm palackkal. Az üvegekért és befőttesüvegekért cserébe a Tega minden leadott 5 kg hulladékért fél liter sört vagy egy liter vizet adott.
A betétdíjas visszaváltás elgáncsolta az üveggyűjtő akciókat
A Tega köztisztasági vállalat igazgatója, Máthé László szerint az italok csomagolóanyagainak betétdíjas visszaváltási rendszere megnehezítette az üveggyűjtő akciókat. Magyarázata szerint korábban elfogadható áron tudták értékesíteni a begyűjtött üveget, idén már nevetségesen kis összeget adnak érte.
Idén még megpróbálkoznak az üveggyűjtéssel ám 10 kilogramm üvegért adnak egy sört, a korábbi 5 kilogramm helyett. „Úgy gondolom, hogy a visszaváltós rendszerrel meg fog szűnni az üveggyűjtés, ha nem is idén, de jövőre – mert az emberek maguk fogják visszaváltani, nem lesz már üveghulladék” – fogalmazott Máthé László igazgató.