Sepsiszentgyörgyön rendszeresen megrongálják a hulladékgyűjtőket és szétdobálják a szemetet, panaszkodik rendszeresen a Tega köztisztasági vállalat. Szemtanúktól érkező, azonnali bejelentés hiányában a jelenséggel szemben tehetetlen a helyi rendőrség.

Tavaly mindössze két esetben érkezett bejelentés hulladékgyűjtők rongálásáról a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrséghez, ami lényegesen kevesebb mint ahány alkalommal a Tega köztisztasági vállalat jelezte, hogy megrongálták a zárt hulladékszigeteket és szétdobálták a benne lévő szemetet. Hadnagy István a helyi rendőrség igazgatója szerint a szemtanúktól érkező értesítések hiányában alig tudnak fellépni, holott a hulladékgyűjtők tisztaságának megőrzését több helyi határozat is segítené.

megrongált szemétgyűjtő

Hadnagy István szerint a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség környezetvédelmi osztálya mindössze 3 emberből áll, nekik van joguk szemetelés vagy hulladékgyűjtők rongálása ügyében eljárni, nem küldhetik ilyen ügyekhez például a forgalom felügyeletével foglalkozókat.

Leszögezte ugyanakkor, hogy lakossági bejelentésre minden esetben kimennek a helyszínre és felhívta a polgárok figyelmét, hogy akkor is eredményes lehet a feljelentés ha látják távozni a rongálókat és szemetelőket hiszen tapasztalat szerint a kukázóknak útvonalaik vannak és a következő célpontjaik valamelyikénél tetten érheti őket a rendőrség.

Hadnagy István emlékeztet, Sepsiszentgyörgyön helyi határozat van arra, hogy a szemetet nem szabad a kukából kiszedni. Ezt 300-tól 1000 lejig terjedő bírsággal büntetik és tetten érés esetén az elkövetővel visszarakatják a szemetet a kukába. Tavaly a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség 27 alkalommal járt el ilyen esetben, amikor 9 figyelmeztetést és 18 pénzbírságot állítottak ki.

Másrészt a kukák és hulladéktárolók feszegetését, rongálását is tiltja egy helyi tanácshatározat, amely szerint ezért 150 és 300 lej közti pénzbüntetés jár. Gond az, hogy kevés ilyen esetet jeleznek a lakók, tavaly mindössze 2 ilyen panasz érkezett. Hadnagy István szerint akiket tetten érnek azokat megbüntetik és tapasztalat szerint az érintettek ha rövid időre is, de abbahagyják a kukák rongálását és szemetelést.

Nem segít a rászorulókon ha a lakók a kuka mellett hagyják a szemetet, fogalmazta meg felhívását Hadnagy István, aki szerint tudják, hogy sokan segítő szándékkal teszik a szemetet a hulladékgyűjtők mellé, azonban ennek eredménye a szétdobált szemét és ruhadarabok.

A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség arra kéri a lakókat, ha rongálást vagy szemetelést látnak azonnal hívják a 0800 800 767 zöld számot.