„Igaza van azoknak, akik azt mondják: lassan semmit sem lehet bedobni a vegyes hulladékba- Az EU pont azt szeretné elérni, hogy egyre kevesebb ilyen hulladék keletkezzen, ezért is növekszik folyamatosan a vegyes hulladék ára”, fogalmazta meg Máthé László a háromszéki Tega köztisztasági vállalat igazgatója.
Tavaly, az előző évekhez képest kevesebb háztartási hulladékot szállított el a háromszéki Tega köztisztasági vállalat. A szemétlerakóra kerülő hulladék mennyiségének csökkenése a szigorú, de népszerűtlen intézkedéssel magyarázható, miszerint szeptember óta nem ürítik ki a vidéki lakósok kukáját, ha a háztartási szeméthez biológiailag lebomló hulladékot (ágak, levelek, kórók, levágott fű és kerti hulladék) is elhelyeztek, amit magánházaknál komposztálni lehetne.
A most működő rendszer nem teszi lehetővé, hogy vidéken élőktől elvigyék a lebomlót hulladékot is, magyarázta Máthé László, aki szerint ha megtennék, hogy a komposztálható hulladékot is begyűjtik és szemétlerakóra helyezik, az nagy költséget jelentene az emberek számára. Azáltal, hogy tavaly szeptember óta szigorúan léptek fel és nem szállítják el azon kukát tartalmát, ahol a háztartási szemét közé lebomló anyagokat is helyeznek a lakók, személyenként 1 lejjel kellett kevesebbet emeljenek idén az árakon.
Az igazgató emlékeztet, hogy az Európai Unió irányelve szerint a vegyes (háztartási) hulladék mennyiségét csökkenteni kell, hiszen ez a legszennyezőbb a környezetre tekintve, ezt a hulladék kategóriát helyezik el a hulladéklerakón, ez kerül a lakosságnak a legtöbb pénzbe. Mint arról beszámoltunk: a háromszéki városokban élők januártól az eddigi 15 lej helyett havi 20 lejt kell fizessenek a szemétszállításért, a falvak lakóinak pedig 10 lejről 12 lejre emelték a díjszabást.
Kovászna megye 38 közigazgatási egységében szolgáltató köztisztasági vállalat indoklása szerint azért kényszerülnek a díjszabás növelésére mert áraikba bele kell számolják az inflációt, a minimálbérek növekedését és azt, hogy az eddigi 80 lejről 160 lejre emelkedett az a hulladéklerakóba elhelyezett szemét tonnájáért befizetendő, úgynevezett „körkörös gazdasági illeték”. „Ezeket a költségeket nem mi szabályozzuk, hanem a minisztérium és az EU irányelvei” – magyarázta Máthé László.
Összességében ugyanannyit szemeteltek mint korábban, de csökkent a lerakóba kerülő mennyiség
A Tega köztisztasági vállalat elkészítette az elmúlt esztendő hulladékgazdálkodási statisztikáit. Ez szerint tavaly 50.610 tonna szemetet gyűjtöttek be és szállítottak el, ami hasonló volt a korábbi évekhez, hiszen 2021-ben 50781 tonna-, 2022-ben 50332 tonna szemetet szállítottak el.
Ugyanakkor az össz hulladékban csökkent a lerakóba került háztartási szemét mennyisége. Tavaly ugyanis 29.644 tonna szemét került a lécfalvi lerakóba, ami 512 tonnával kevesebb mint egy évvel azelőtt volt. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy a vidéki lakosságtól szeptembertől nem szállítják el a biológiailag lebomló, tehát komposztálható hulladékot.
Máthé László szerint javult a szelektíven válogatott, újrahasznosítható anyagok aránya. A teljes szemét mennyiségben ugyanis 7162 tonna újrahasznosítható anyag volt, ami 268 tonnával több mint egy évvel korábban. Ezt a jónak mondható irányt gáncsolhatja el az italok csomagolóanyagainak betétdíjas rendszere. Ha ugyanis nem a helyi köztisztasági vállalat gyűjti be és értékesíti a csomagolóanyagokat, hanem azokat 50 banis betétdíjért cserébe a boltoknál váltják vissza, akkor jelentős bevételtől esik el a háromszéki hulladékgazdálkodási rendszer, és ez a vegyes hulladék újabb drágulását eredményezheti.