A múlt és a jelen-, a népzene és a slágerek-, a klasszikus és a könnyűzene találkozik azon a két koncerten, amelyet a magyar kultúra napján kínálnak a sepsiszentgyörgyieknek. A Heveder Zenekar és Márdirosz Ágnes közös koncertjével és a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar előadásával indul az idei év kulturális rendezvénysorozata a háromszéki megyeszékhelyen.

A helyi önkormányzat és a Kónya Ádám Művelődési Ház által szervezett magyar kultúra ünnepe január 19-én, pénteken este 8 órától kezdődik a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében, ahol a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar tartja a már hagyományosnak számító évnyitó koncertjét.

A Maksai József által vezényelt zenekar repertoárja rendkívül színes és sokoldalú, hiszen a klasszikus feldolgozásoktól a történelmi indulókon keresztül, opera, operett, könnyű- és filmzenei dalokat és feldolgozásokat is játszanak. A rétyi fúvószenekar számos nemzetközi versenynek és találkozónak is volt már résztvevője, több európai országban koncertezett.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 20-án, szombaton este 7 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében lép színpadra a Heveder Zenekar és Márdirosz Ágnes. A népi zenét játszó sepsiszentgyörgyi zenekar igazi kultúrcsemegét kínál, hiszen a tőlük megszokott népzenei dallamok mellett a ’30-as, ’40-es évek közismert magyar slágerei is felcsendülnek Márdirosz Ágnes, csíkszeredai színésznő tolmácsolásában.

A koncertekre jegyeket a sepsiszentgyörgyi Városi Kulturális Szervezőirodában lehet vásárolni.