A háromszéki Tega köztisztasági vállalat befejezte a megye 112 települését érintő féléves lomtalanítási akcióját, amelynek célja az volt, hogy szervezetten, házról-házra járva begyűjtsék a kacatokat, hogy azoktól ne az erdő szélén, patak partján szabaduljon meg a lakosság. Bár népszerű az “üvegért sört” akció, az várhatóan nem folytatható.

Máthé László a regionális köztisztasági vállalat igazgatója szerint az idei lomtalanítási akciók során a háromszékiek 228.480 kilogramm régi bútortól, használt gumiabroncstól és egyéb nagy méretű kacattól szabadultak meg. Ez a mennyiség 43 ezer kilogrammal több mint amennyit a tavalyi hasonló akció során begyűjtöttek.

Csökkent viszont a háromszéki háztartásokból begyűjtött elektronikai hulladék mennyiség, mutatott rá Máthé László, aki szerint idén 89.608 kilogramm régi elektronikai eszköztől szabadult meg a lakosság, ez közel 10 ezer kilogrammal kevesebb mint tavaly volt. A Tega igazgatója ezt azzal magyarázza, hogy a háromszékiek már az elmúlt években eldobták a régi, nagy méretű háztartási gépeket, tévéket, illetve működik több országos program is, amely ezeket az elektronikai eszközöket célozza. A Tega által átvett elektronikai hulladékot jóváírják a hulladékszállítási számlából, így idén összesen 25.455 lejjel csökkent a hulladékszállítási díja azoknak a háromszékieknek, akik részt vettek a lomtalanítási programban.

A betétdíjas rendszer kétségessé teszi az “üveget sörért” akció folytatását

Bár népszerűek voltak, várhatóan nem folytathatóak a köztisztasági vállalat által Sepsiszentgyörgyön szervezett „üveget sörért” akciók. Ezek során a leadott minden 5 kilogramm italos és befőttes üvegért cserébe adtak egy doboz sört vagy egy liter ásványvizet. Idén összesen 8306 személy adott le 507.430 kg üveghulladékot és kapott érte cserébe 99.277 doboz sört, sorolta Máthé László.

Üveggyűjtés Sepsiszentgyörgyön | Fotó: Tega köztisztasági vállalat
Üveggyűjtés Sepsiszentgyörgyön | Fotó: Tega köztisztasági vállalat

„Bár ez a legkedveltebb akciónk, azt kell mondjam, hogy nem vagyok optimista a jövő évet illetően: a betétdíjas visszaváltási rendszer jó eséllyel nem teszi majd lehetővé, hogy több ilyen akciót tartsunk, persze ezt még korai lenne határozottan kijelenteni, de az előjelek alapján nagy az esélye annak, hogy az idén volt az utolsó ilyen akciónk” – fogalmazta meg a köztisztasági vállalat igazgatója.

Mint arról beszámoltunk a betétdíjas visszaváltási rendszert idén november végén indítják be Romániában. A rendszer lényege, hogy a vásárlók 50 bani garanciát fizetnek majd az üzletekben a palackozott italokért (víz, üdítő, sör, bor, szeszes-italok). Ezt az összeget később a kasszablokk felmutatása nélkül is visszakapják, ha az italok csomagolását visszaváltják a kiskereskedőknél.