A Bodok hegység 1190 méteres magasságában megépülő négyszintes, futurisztikus épületből Sepsiszékre, Kézdiszékre, Orbaiszékre és tiszta időben akár a távolabbi Barcaságra is el lehet majd látni. Gyakorlatilag Erdővidék kivételével teljes Háromszék belátható lesz majd.

Jakab Barna a háromszéki önkormányzat alelnöke szerint az építmény negyedik szintje lesz a kilátó, a harmadik szinten egy panorámakabint alakítanak ki, ahol egy éjszakát is el lehet tölteni, illetve a földszintje menedékként szolgál vihar esetén.

Az oda látogató úgy érezheti majd mintha a világ tetején lenne, fogalmazta meg Jakab Barna. Hozzátette: a többfunkciós épület egyedinek számít országos szinten, éppen ezért arra számítanak, hogy a kilátó turisztikai attrakcióvá válik és a környéken fellendül az idegenforgalom. Csütörtöki ülésén Kovászna megye tanácsa elfogadta az első háromszéki, multifunkcionális kilátó megvalósíthatósági tanulmányát.