Közel 300 küldött részvételével, egyedi helyszínen, az egykori sepsiszentgyörgyi Dohánygyárban szervezték péntek este az RMDSZ háromszéki szervezetének „politikai műhelyét”, a tisztújító közgyűlést. „Ezt a választást nem lehet elrontani”, fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök, utalva arra, hogy az RMDSZ háromszéki szervezet élén egyedül Tamás Sándor újrázott, aki 15 éve vezeti a területi szervezetet.

Elrontani valóban nem lehetett, így szépséghibának tekinthető, hogy a jelen lévő 274 küldöttből 272-en szavaztak bizalmat Tamás Sándornak, mindössze ketten szavaztak ellene. A következő négy esztendőben a megyei tanácselnöki tisztséget is viselő elöljáró vezeti a háromszéki RMDSZ-t, aki szerint „az összhang megteremtése a kulcsa minden eddigi és eljövendő sikernek. Ez Háromszék sikerének titka is”.

Antal Árpád: itt es jobb mint Csíkban!

A háromszéki RMDSZ tisztújító közgyűlésének visszatérő motívuma volt az egy nappal korábban szervezett Csíki területi RMDSZ küldöttgyűlés, ahol Borboly Csaba és Tánczos Barna méretkezett meg és előbbit 4 szavazatnyi különbséggel választották újra elnökké.

„Itt es jobb mint Csíkban”, fogalmazott Antal Árpád az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke a város polgármestere. Erre válaszolva Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy fogalmazott: „mindenhol jó de a legjobb otthon”. Hozzátette: „Csíkban is otthon vagyok de Háromszéken is. Nekem itt is jó, sőt…”.

Antal Árpád és Tamás Sándor | Fotók: Kocsis B. János

Kelemen Hunor méltatta Tamás Sándort, mert Háromszék példát mutatott: pontosan tudták mi a cél és jó csapatot sikerült kialakítani. „Háromszék azért sikeres mert itt a stratégiai gondolkodást soha nem váltotta fel az olcsó demagógia és populizmus, itt a stratégiai gondoldást soha nem cserélték le a lájk hajhászásra. Itt a közösség áll a világunk középpontjában és nem az egocentrikus világkép, amikor egy személy körül forgatják a világot”, fogalmazott a szövetségi elnök.

A Csíki területi RMDSZ szervezetre való utalások sorát Tamás Sándor folytatta, aki szerint jó az együttműködésük a Gyergyószéki, Udvarhelyszéki és Marosszéki RMDSZ szervezetekkel, igaz hiányzik egy láncszem, de reméli előbb-utóbb a Csíkszéki RMDSZ szervezettel vagy inkább annak elnökével is sikerülni fog. „Csütörtök óta mindenki érti miért mondjuk azt, hogy itt es jobb mint Csíkban”, fogalmazott Tamás Sándor.

Erdély és Székelyföld legjobb helyen az erdélyiek és székelyföldiek kezében van

„Megtettünk mindent a közösségünkért, amit a körülmények lehetővé tettek”, fogalmazott az RMDSZ háromszéki területi szervezetének tisztújító közgyűlésén, házigazdaként elsőként felszólaló Antal Árpád. Kifejtette: ma Budapest és Bukarest között kell utat találni.

„Bár Budapesttel sikerült nagyon szoros stratégiai partnerséget kötni, de vannak helyzetek, amikor csak mi tudunk igazán transzilvanistaként gondolkodni, mások vagyunk, más helyzetekben szocializálódtunk, nem latunk mindent egyformán. Nekünk több Európa kell és kevésbé központosított állam. Bukarestet ismerjük, mindig a legrosszabbra készülünk és várjuk, hogy meglepődjünk. Sajnos eddig nem nagyon kellett meglepődni”, fogalmazott Antal Árpád.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró leszögezte: Erdély és Székelyföld legjobb helyen az erdélyiek és székelyföldiek kezében van, csak a mi szívünk dobban együtt az itt élők közösségével. Tamás Sándorral való barátságukra együttműködésükre utalva kifejtette: „meggyőződésem, hogy partnerségünkből a sepsiszentgyörgyi, háromszéki, erdélyi magyar emberek sokat nyertek. Olyan együttműködési rendszert építettünk, amit Bukaresttől Budapestig látnak és sokan irigyelnek is”, mondta Antal Árpád.

Kelemen Hunor az egykori kormányzati partnerekről: jobb nélkülük mint velük

Az RMDSZ szövetségi elnöke politikai helyzetelemzésében kifejtette: „megváltozott pozíciónk Bukarestben, egy valami nem változott, a testtartásunk. Nézem mi van ebben az országban és azt kell mondanom: jobb nélkülük mint velük. Ha nézem milyen lépéseket készítenek elő, fogom a fejem”, fogalmazott Kelemen Hunor az RMDSZ ellenzéki szerepéről és az egykori kormányzati partnerek, a PSD és PNL jelenlegi tevékenységéről.

Kelemen Hunor felidézte, hogy egy évvel ezelőtt az RMDSZ javasolta, hogy vezessenek be szolidaritási adót a nagyvállalatok számára, illetve úgynevezett vihar adót azon cégeknek, amelyek a pandémia idején extra profitot valósítottak meg. Ha javaslatukat elfogadják, most kisebb lenne a gond, de akkor elutasította a liberális párt és az államelnök, most pedig be akarják vezetni.

„Bebizonyosodott, hogy az RMDSZ-nek igaza van. Amikor részt veszünk az ország vezetésében, képesek vagyunk felelősen, minden polgárért gondolkodni. Ugyanakkor elő helyen a mi erdélyi magyar közösségünk van”, fogalmazott Kelemen Hunor. Hozzátette: legfontosabb, hogy erős és versenyképes erdélyi magyar községet építsenek, javítsák az életminőséget és megerősítsék az identitás megőrzéséhez szükséges intézményes keretet.

Tamás Sándor: lejtmenet után töretlenül hegymenetben van Háromszék

„Kétségtelen vannak eredményeink, ezt a legvehemensebb kritikusaink is elismerik”, fogalmazott az RMDSZ háromszéki szervezetének tisztújító ülésén Tamás Sándor. A megyei tanácselnök, a háromszéki RMDSZ újraválasztott vezetője kifejtette: „bebizonyosodott, hogy a szülőföld a székelyek kezében van legjobb helyen, mert amikor ideig-óráig mások kaparintották meg, csak a bajt hozták reánk”.

„Az emberek azzal bíztak meg állítsuk talpra az egészségügyi rendszert, építsünk utat és hidat, teremtsünk lehetőséget, hogy az embereknek kapjanak munkát és tiszteseges fizetést, illetve védjük meg identitást és bővítsük jogainkat. Legyen jobb az élet minősége Székelyföldön”, sorolta Tamás Sándor, aki hangsúlyozta, hogy Kovászna megyében nőtt az átlagfizetés és csökkent a munkanélküliség.

„A korábbi lejtmenet után, 15 éve töretlenül hegymenetben vagyunk, ami az RMDSZ bizalmi indexét illeti Háromszéken”, így értékelte Tamás Sándor, aki szerint az eddigi és jövőbeli siker kulcsa, hogy összhangot teremtettek egyrészt az RMDSZ szervezetben, másrészt a közösségben, de más erdélyi magyar politikai szervezetekkel is, már akivel lehetett. „Az emberek nem csak igénylik hanem támogatják is az összefogást”, fogalmazott Tamás Sándor.

Az egykori sepsiszentgyörgyi Dohánygyárban szervezett háromszéki RMDSZ tisztújító közgyűlésen tevékenységi beszámolót tartott Fejér László-Ödön szenátor, illetve Miklós Zoltán, Könczei Csaba, Gál Károly képviselők, valamint Benedek Zakariás, aki a szórvány megyék képviseletében Háromszéken szerzett képviselői mandátumot. A közgyűlés a küldöttek szavazatának kihirdetésével ért véget, amely szerint az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöki tisztségére egyedüliként jelentkező Tamás Sándort jelentős többséggel, azaz 272 támogató és 2 nem szavazattal újabb négy évre választották újra.