A Szent György napi szemetelés szempontjából egyre javul a helyzet, tavalyhoz képest kevesebb hulladék gyűlt idén a városnapok alkalmával, mondta Máthé László. A sepsiszentgyörgyi Tega köztisztasági vállalat igazgatója szerint ez egy folyamat, hiszen évről évre azt tapasztalják, hogy az emberek igyekeznek megfelelő helyen eldobni a szemetet. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a köztisztasági vállalat is igyekezett forgalmasabb helyszínekre, megfelelő mennyiségű konténert kihelyezni és azokat folyamatosan üríteni.
Máthé László hozzátette: a főszínpad előtti küzdőtéren szinte lehetetlen, hogy ne legyen valamennyi szemét, azonban ezt a hajnali takarítások során el is tűntették az utcaseprők. A köztisztasági vállalat vezetője felidézte, hogy a tavalyi Szent György Napokon 369 köbméter hulladék gyűlt össze, ám idén ez a mennyiség 264 köbméterre csökkent.

A sepsiszentgyörgyi városnapok alatt, idén naponta 60 személy teljesített szolgálatot, illetve 38 darab 1100 literes, illetve 200 darab 120 literes konténert helyeztek el a város központjában, illetve 8 darab olajos konténert is kihelyeztek. Ez azért fontos, mert összesen 120 liter használt olaj gyűlt össze. Máthé László megjegyezte, hogy bár a korábbi években is volt olajgyűjtő konténer, sok lacikonyhás nem élt a használatukkal és sokan a kanálisokba öntötték a vizet súlyosan szennyező anyagot.
Az igazgató szerint pozitív az is, hogy az elmúlt évekkel ellentétben egyetlen 120 literes kukának sem kelt lába, miközben az elmúlt évek során átlagosan 10 kukát vittek magukkal ismeretlen személyek, vélhetően azok, akik valamilyen kereskedelmi tevékenységet folytattak a vásárban.

A Tega alárendeltségébe tartozó Szépmezői Kutyamenhely dolgozói az Erzsébet Park felső sétányán voltak jelen, gyerekek számára tartottak környezettudatossági játékokat, illetve a szépmezői kutyamenhely lakóiból is jelen voltak páran, így összesen 4 kölyköt és 2 felnőtt kutyát fogadtak örökbe.