Bocsárdi László kedden bejelentette lemondását a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház igazgatói tisztségéről, ugyanakkor bejelentette, hogy biztosítani szeretné az átmenetet és a folytonosságot, ezért a társulaton belülről kijelölte utódját Pál-Ferenczi Gyöngyi színművész személyében, akit a következő egy évben aligazgatói minőségében kíván támogatni és tanítani.
Bocsárdi László indoklása szerint jövő októberben járna le menedzseri szerződése amit már amúgy sem kívánt meghosszabbítani ám fontos számára, hogy a társulat egyben maradjon és az eddigi tevékenységből fakadó értékek ne vesszenek kárba. „A színházban túl érzékeny emberek dolgoznak, idegrendszerük másképp van megfeszülve mint a civil embereknek ezért a színház vezetőségének megváltozása indulatokkal és klikkekre szakadással járhat”, magyarázta Bocsárdi László, aki szerint lépésével ennek szeretné elejét venni.
Hozzátette: úgy döntött, hogy intézményen belül keres maga helyett olyan embert, akit elfogad a társulat és aki képes áldozatot vállalni a színházért. Bocsári László szerint Pál-Ferenczi Gyöngyi színművészben találta meg a megfelelő embert akinek a következő egy évben átengedi az igazgatói tisztséget miközben Ő aligazgatóként segít neki megismerni a színház vezetését. Egy év után kiderül majd, hogy ez életképes-e vagy sem a társulat, a nézők és az intézményt fenntartó sepsiszentgyörgyi önkormányzat számára, fejtette ki a lemondott színházigazgató. Bocsárdi László felidézte, hogy 28 éve tölt be vezető tisztséget a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színházban, így 1995 és 2006 között művészeti igazgató volt Nemes Levente igazgató mellett majd 2006-óta az intézmény főigazgatója.
Újságírói kérdésre, hogy mi ajánlja Pál Ferenczi Gyöngyit a színházigazgatói tisztségre, milyen menedzseri tapasztalata van, Bocsári László azt válaszolta: neki sem volt menedzseri tapasztalata amikor elfoglalta ezt a tisztséget. Magyarázata szerint Pál Ferenczi Gyöngyi nem megosztó, komolyan veszik a társulaton belül és imádja a színházat. Ugyanakkor többször kellett beszélnie vele míg meggyőzte, hogy fogadja el ezt a felkérést.
Sepsiszentgyörgy számára fontos, hogy erős legyen a színház és egybe maradjon a társulat
Antal Árpád polgármester a Bocsárdi Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatón kifejtette: minden olyan vezetőnek, aki hosszú ideig irányít egy intézményt nehéz feladata, hogy kineveljen olyan személyeket, akik képesek folytatni a munkát.
A Sláger Rádió felvetésére Antal Árpád leszögezte: nem ruházódik át a színházigazgatói tisztség Pál Ferenczi Gyöngyire, akit Bocsárdi László lemondása miatt néhány hónapig, ideiglenesen neveztek ki megbízott vezetőnek, ám versenyvizsgán hirdetik meg a menedzseri állást és az nyílt verseny lesz, amire bárki jelentkezhet.
A polgármester leszögezte: a Tamási Áron színház fontos kulturális intézménye a városnak és Bocsárdi László erős személyisége jegyeit otthagyja az intézményen, ugyanakkor fontos, hogy továbbra is erős „brand” legyen a sepsiszentgyörgyi magyar társulat és bár az új vezető új elemeket is fog hozni de szeretnék, hogy továbbvigye azt, amit az elmúlt évtizedekben felépítettek.