Egy 28 éves fiatalember veszítette életét, egy rendőr pedig súlyosan megsérült a csütörtök este Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felé kivezető határában történt közúti balesetben, amikor két gépkocsi ütközött.

Radu Stroe rendőrségi szóvivő a Sláger Rádió érdeklődésére elmondta: az egyik gépkocsivezető a Kovászna megyei rendőrség munkatársa, a 40 éves férfi súlyosan megsérült, jelenleg a kórházban ápolják. A rendőr a baleset bekövetkeztekor nem volt szolgálatban, saját személygépkocsiját vezette.

A baleset körülményeit vizsgálják, annak „dinamikájáról” egyelőre nem tudnak nyilatkozni, mondta a szóvivő, aki nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat a híreket miszerint a rendőr ittas volt.

András Nagy Róbert a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója híradónknak elmondta: a balesetben sérült férfi állapota stabil, az ortopédián kezelik. A kórházban vért vettek a vér alkoholszintjének megállapítására, az eredmény egy hét múlva lesz meg, egyenesen a rendőrségre küldik.